![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2015/05/24_rs_vetlked_01_mg.jpg)
Belvárosi felvonulással kezdődött reggel az „Aludj máskor!” 24 órás vetélkedő, melyen a térség középiskolás csapatai mérik össze erejüket, kreativitásukat, kitartásukat.
A szervezők minden évben meghatároznak egy adott témakört, amire felépül a verseny, idén tévécsatornákat kell a csapatoknak alakítaniuk.
A verseny a felvonulást követően a Magvassy Mihály Sportcsarnokban 10 órakor rajtolt tortaevéssel, ugyanis „tíz éve tart a show”, ennyi ideje, hogy elindult Győrben a vetélkedő. A látványos torták elkészítése az előfeladatok közé tartoztak a csapatok számára. Előzetes megoldandó feladatot a Győr+ Televízió is adott a csapatoknak, egy-egy háromperces villáminterjút kellett elkészíteniük a Győr+TV saját készítésű KONKRÉT című hírháttér műsorának mintájára.
A Magvassyt mára bulihelyszínné változtatták a szervezők, két Dj, hang- és fénytechnikával járul hozzá a hangulathoz. A középiskolákat képviselő fiatalok maximum 50-50 fős csapatokban játszva-szórakozva együtt oldják meg az animátorok által kiadott feladatokat 24 órán át.
Fotó: Marcali Gábor