Győr+
2015.06.03. 12:34

Judósok lepik el az Arénát

Június 6-án és 7-én az AUDI Arénában rendezik meg a hagyományos Serdülő Judo Európa-kupát, immár nyolcadszor. Kilenc ország több mint háromszáz judokáját várják Győrbe, az ebben a korosztályban legrangosabb nemzetközi viadalra.

2008-ban rendeztek először Világkupa-viadalt a serdülők, vagyis a 15 évnél fiatalabbak számára. Akkor hét ország csaknem 250 versenyzője lépett tatamira a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Érdekesség, hogy az akkori győztesek közül Tóth Krisztián azóta felnőtt világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes, U23-as Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bronzérmes, junior vb-bronzérmes és ifjúsági vb-ezüstérmes lett, jelenleg a felnőtt világranglista második helyén, az olimpiai kvalifikációs ranglista első helyén áll.

 

 

Nagy György, a Magyar Judo Szövetség főtitkára elmondta, bár még két év van az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválig, ez a verseny mégis főpróbaként tekinthető. Ahol remélhetőleg majd lesz olyan judós, akiért szólhat a magyar himnusz. A főtitkár hozzátette, azért is különleges a korosztály a szövetség számára, mert más országoknak nincsen serdülő válogatottja.

 

 

Takács Tímea, Ménfőcsanak önkormányzati képviselője nagyon boldog, hogy újabb rangos tornát rendezhet Győr. 2006 óta folyamatosan nőtt és felvirágzott a helyi sportélet. Így már a judo sem ismeretlen a városban.

 

 

Fotó: O. Jakócs Péter