Miért akarnak parkolóházat az Ifiház helyén a belvárosi kereskedők?

Győr+
2015.06.14. 10:26

Május 21-én tudósítottunk arról, hogy a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány arra kéri a polgármestert, amikor az Ifjúsági Ház épületének hasznosításáról dönt, vegye figyelembe, hogy ők egy többszintes parkolóház építését javasolják, illetve támogatják. Érveik alátámasztására 231 aláírást gyűjtöttek a belvárosi üzletek tulajdonosaitól.

Az aláírók szerint a fejlesztés megvalósulásával növekedne a forgalmuk, és így továbbra is biztosított lenne a városrészben dolgozó mintegy ezer fő munkahelye. Az aláírók közül három kereskedőt kérdeztünk érveikről.

Természetesen én is az aláírásomat adtam a javaslathoz – fogalmazott Jakabovits Dezső. – Mint magánember, és mint belvárosi kereskedő is tűrhetetlen állapotnak tartom, hogy a Belvárosban nem lehet megállni. A vásárlón nem tudunk változtatni, a vásárló a bolt ajtajában akar megállni. Parkoló nélkül a belvárosi boltok nem tudnak működni, mint ahogy egy modern városhoz hozzátartoznak a parkolók. Épp elég nekünk a multikkal küzdeni, akik olyan helyre építkeznek, ahol egy csomó ingyenes parkolót is kínálnak. Mindent azonban a multik sem árulnak, tűt, cérnát nálam tudnak venni a vásárlók. Legyünk tulajdonosok vagy alkalmazottak, a parkoló nekünk életfunkciót ad. Amikor a piac környékén megszüntettek ötszáz ingyenes parkolót, a forgalmunk 10-15 százalékkal visszaesett.

Farkas Szilárd kifejtette, nemcsak a történelmi városrészben üzlettel rendelkező vállalkozókat, hanem a lakosságot is bosszantja, hogy nehezen találnak helyet autójuknak Győr szívében.

Már sokszor elmondtam, a Jókai és a Révai úti parkolóházak mintegy 260–260 férőhelyét is beleszámítva, összesen 3537 parkoló van a Belvárosban, ennél viszont jóval többre lenne szükség. Ha például egyszerre van valamilyen program a színházban és a Richter Teremben is, az máris 1700 főt jelent, akiknek többsége biztosan gépjárművel érkezik majd a helyszínre – vélekedett Farkas Szilárd.

Rajcsányi András szerint nem csak az Ifiház helyén kellene parkolóházat építeni, hanem a város sok pontján.

Nyolc éve hoztuk létre a Győri Bevásárló Utcák Alapítványt azzal a céllal, hogy az élhetőbb Belvárosért tegyünk valamit – nyilatkozta Rajcsányi András. – Parkolók nélkül sosem lesz élhetőbb a Belváros, ahol számítások szerint 3500 fizető parkoló van. Ez egy Győr nagyságú nagyvárosban, amely a környékbeliekkel és a turistákkal együtt 150 ezresre is feldagad forgalmasabb napokon, édeskevés. Ennyi parkolóval szinte lehetetlen egy karácsonyi vásárt lebonyolítani.

Kérdésünkre, hogy milyen fogadtatásban részesült a kereskedők kiállása a parkolóház mellett, Rajcsányi András azt mondta: Van egy szűk réteg, amely minden fejlesztést ellenez, pár tucat névtelen kommentelőt leszámítva, döntően pozitívan fogadta a közvélemény a javaslatukat.

 

Koloszár Tamás