Kertbarátok

Győr+
2015.06.18. 15:52

A kertészek és kertbarátok országos találkozójának ad otthont ezen a hétvégén városunk. A nyitó konferenciát kedden délután rendezték a Zichy-palotában.

Az ország számos pontjáról érkezett hetven kertbarát elsőként a házigazda győri egyesülettel ismerkedhetett meg. Nagykutasi Viktor, a Kertészek és Kertbarátok győri egyesületének elnöke elmondta, a 45 éves egyesület közel száz tagot számlál, a hobbi kertészektől az őstermelőkig.

Az aktív tagság előadásokon, bemutatókon ismerheti meg az időszerű kerti tennivalókat. Tanulmányutakat szerveznek az ország különböző tájaira, kutatóintézetekbe, valamint külföldre. A győri önkormányzat támogatásával különféle kiadványokat jelentetnek meg, mindenki számára hasznos kerti tanácsokkal.

Szabó Jenő önkormányzati képviselő a város nevében köszöntötte a találkozó résztvevőit. Személyes hangvételű beszédében elmondta, kisgyermekkora óta kertes családi házban él, nagyapjától és édesapjától örökölte és tanulta el a kert, a növények gondozását, szeretetét. Felnőttként ő is gyümölcsfákat ültetett, szőlőt telepített, borospincét épített. A ménfőcsanaki képviselő hangsúlyozta, érdemes kertészkedni, mert nincs annál finomabb gyümölcs, mint amit az ember saját maga termesztett és az a legfinomabb bor, amit önmaga készített.

A háromnapos találkozón a vendégek megismerkednek Győr és Pannonhalma nevezetességeivel, kertkultúrájával és a borvidékkel.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor