Tűzoltók versenyeztek

Győr+
2015.06.18. 17:56

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán és csütörtökön rendezte meg a megyei hivatásos tűzoltók idei tűzoltósport versenyét Csornán.

A kétnapos megmérettetésen, melyen a megye négy kirendeltségéből egy-egy csapat vett részt, négy versenyszámban mérhették össze felkészültségüket a tűzoltók. A verseny első napján a horoglétra és 100 m-es akadálypálya versenyszámokból a második napi versenyen a 4 x 100 m-es tűzoltó váltófutáson, valamint a kismotorfecskendő szerelésből bizonyíthatták felkészültségüket a csapatok.

A mostani tűzoltósport versenyen a legfelkészültebb s egyben legeredményesebb csapatnak immár harmadik éve a győri hivatásos tűzoltó-parancsnokság csapata bizonyult, így a vándorkupa végleg visszakerült a már eddig is őrzött serlegeik közé.

A versenyzőknek járó okleveleket és serlegeket Sallai Péter tűzoltó ezredes, megyei igazgató, Fekete Szabolcs a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség alelnöke és Dr. Prohászkáné Dr. Szilágyi Enikő adta át a tűzoltóknak.

A megyei hivatásos tűzoltók versenyén az alábbi helyezések születtek:

 

Egyéni összetett versenyben 3. helyezést ért el: Hegedüs Tamás tűzoltó törzsőrmester (Győr)

Egyéni összetett versenyben 2. helyezést ért el: Strobl Gergely tűzoltó főtörzsőrmester (Győr)

Egyéni összetett versenyben 1. helyezést ért el: Csuti Tamás tű. törzsőrmester (Győr)

 

Horoglétra versenyszámban 4. helyezést ért el: Sopron HTP

Horoglétra versenyszámban 3. helyezést ért el: Kapuvár HTP

Horoglétra versenyszámban 2. helyezést ért el: Mosonmagyaróvár HTP

Horoglétra versenyszámban 1. helyezést ért el: Győr HTP

100 m-es akadálypálya versenyszámban 4. helyezést ért el: Mosonmagyaróvár HTP

100 m-es akadálypálya versenyszámban 3. helyezést ért el: Sopron HTP

100 m-es akadálypálya versenyszámban 2. helyezést ért el: Győr HTP

100 m-es akadálypálya versenyszámban 1. helyezést ért el: Kapuvár HTP

 

4 x 100 m-es váltófutás versenyszámban 4. helyezést ért el: Kapuvár

4 x 100 m-es váltófutás versenyszámban 3. helyezést ért el: Sopron

4 x 100 m-es váltófutás versenyszámban 2. helyezést ért el Mosonmagyaróvár

4 x 100 m-es váltófutás versenyszámban 1. helyezést ért el: Győr HTP

 

Kismotorfecskendő szerelés versenyszámban 4. helyezést ért el: Kapuvár HTP

Kismotorfecskendő szerelés versenyszámban 3. helyezést ért el: Sopron HTP

Kismotorfecskendő szerelés versenyszámban 2. helyezést ért el: Mosonmagyaróvár HTP

Kismotorfecskendő szerelés versenyszámban 1. helyezést ért el: Győr HTP

 

Összetett csapatversenyben 4. helyezést ért el: Sopron HTP

Összetett csapatversenyben 3. helyezést ért el: Kapuvár HTP

Összetett csapatversenyben 2. helyezést ért el: Mosonmagyaróvár HTP

Összetett csapatversenyben 1. helyezést ért el: Győr HTP

 

 

A versenyen kerültek átadásra a június 2-án megrendezett műveletirányítók és híradó ügyeletesek II. megyei versenyén első helyezést elért legjobbaknak járó oklevél és serleg jutalmak is.

Műveletirányító kategóriában első helyezést ért el Szüts Tamás tűzoltó hadnagy, híradóügyeletes kategóriában első helyezést ért el Fekete Szabolcs tűzoltó főtörzsőrmester.

 

Fotó: Katasztrófavédelem