A kulisszák mögötti sorozatunk folytatásával „zárjuk” a 2014/15-ös színházi évadot, ezúttal a Győri Nemzeti Színház szabótárába, öltözőibe és a fodrásztárába hívjuk olvasóinkat, hogy önök is láthassák, egy-egy másfél órás előadás százak több hónapos munkájának gyümölcse. Olyan emberekkel „találkozhatnak”, akik a sok nehézség, stressz, sürgető határidők ellenére imádják a foglalkozásukat, s a nézőkért tesznek mindent.
Ha a jelmez nem passzol – a testhez, lélekhez, darabhoz egyaránt –, a színész nem tudja a legjobbat hozni a színpadon, az öltözőpróbák ezért is vízválasztói a próbafolyamatnak: akkor derül ki, miként működik élesben, amit hónapokkal azelőtt megálmodott a tervező s a rendező. „A papír ugyanis sokat elbír, lerajzolni bármit lehet, de az álmokat realizálni kell” – kezdi Tóthné Preisinger Ildikó, a női szabótár vezetője. A hatalmas színházépület negyedik emeletének egy eldugott zugában beszélgetünk, ahol a kis műhelyben rajta kívül öt varrónő készíti a társulat és a Győri Balett női szakaszának jelmezeit.
Persze itt is varázslás történik, mert többeknek az álmok mindent megérnek, sokan tűzön-vízen keresztülviszik a felvázolt terveiket. Ahogy fogalmaz, bármi előfordulhat, sok tényezőtől függ, egy adott ruha a színpadra kerül-e. A tervezőknek ismerniük kell a színészeket is, hogy ne rugaszkodjanak el egyéniségüktől, koruktól, fizikai adottságaiktól. Figyelembe kell venniük, hogy adott művészek bőre nem bír bizonyos összetételű anyagokat, vagy nem elégedettek valamely testrészükkel, s azt kevésbé szabad hangsúlyozni.
A munkafolyamat a színház kincsesbányájának meglátogatásával kezdődik, egy hatalmas raktárban ugyanis, néhány kivételtől eltekintve, az elmúlt 37 év összes jelmeze megtalálható. „Egy-egy ruha időnként újra előkerül, de a nézők ezt nem veszik észre, úgy átalakítjuk őket” – árulja el Ildikó, aki a tervek alapján kiszabja az összes ruhát és koordinálja a műhelymunkát. Itt minden egyes darab egyedileg készül, az adott színész, táncos, kórustag méretére. „Ám – amikor már mennek az előadások – nem mindenki szól, ha méretet kellene módosítani fogyás vagy hízás miatt, kis túlzással csak akkor derül ki, ha már leesik róla a ruha” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Nagyné Vass Katalin, a férfi szabótár vezetője, s megerősíti, a férfiaknál is előfordulnak kisebb hisztik a ruhapróbákon, illetve jellemzőbben az ugratások. Nagy Balázs például évek óta rendre felküldi a vendégművészeket azzal, hogy próba után várják a szabótárban, mert rossz méretet vettek és le kell vágni a nadrágokból.
Az egymás mellett működő szabótárak vezetői féltve őrzött kincseiket, a ruhák terveit is megmutatják, amiket a jelmezekhez hasonlóan elődeik megőriztek az anyagmintákkal együtt. Így a fantasztikus, már-már műalkotásnak nevezhető rajzok között a színházban megfordult összes szereplő maskarájának egykori tervét megkereshetjük, s több Kossuth-díjas tervező munkáját is láthatjuk. Mára azonban egyre többen használnak digitális technikákat – fűzik hozzá a tárvezetők.
Itt egészen máshogy működik minden, mint a hagyományos varrodákban, az elmúlt évszázadok viseletével, technikáival is tisztában kell lenni és nagyon ellenállóra kell készíteni mindent, ezért belülről kivásznazzák a ruhákat, melyeknek bármi áron el kell készülniük, hiszen „a show-nak mennie kell”, akkor is, ha 3-4 darab munkálatai összecsúsznak.
A főpróbahéten az öltöztetők viszik le a színészeknek a jelmezeket, ettől kezdve már ők a felelősek értük. „Az előadások előtt fél órával kezdünk öltözni, előtte kirakom a jelmezeket, átnézem őket, kivasalom, megerősítem, amelyiket kell” – mutat az öltözőben lógó maskarákra Tokovitz Edit öltöztető, aki 21 éve dolgozik a színházban, a hozzá tartozó darabokban az „összes színésznő nála van”. Az előadások előtt beosztás szerint járja a 3-as, 4-es, 5-ös öltözőt, úgy halad, „ahogy a színpad kívánja”.
Az öltöztetőnő nem hagyja a felöltözött színészt sem magára, a darab közben is segít a színpad szélén felállított paravánban „gyorsöltözni”. „Amikor az adott színésznő jelenetének vége, kirohan hozzánk, és már szedem is le róla a ruhát. Többen jól tudnak gyorsöltözni, ismerik a fordulatokat, kölcsönös érdekünk, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy minél gyorsabban menjen” – mutat rá Edit, aki mellett a színésznőkön a fodrász is dolgozik előadás közben, a Mágnás Miskában például Marcsát pillanatok alatt kellett teljesen átváltoztatniuk. A rekord pedig az 1998-as My Fair Lady előadásban volt, ahogy fordult egyet a forgó, változott a kép, s már más ruhadarabot viselt a színésznő. „Ha van öt percünk, az már nagyon jónak számít. Apró trükkökkel tudjuk segíteni a munkát, például a nyakláncokra patentot teszünk” – árulja el és hozzáteszi, minden öltöztető a kórusnál és a tánckarnál kezdi a betanulást, s eltelik néhány hónap, év, amikor felkerülhetnek a színészekhez. A munka abszolút bizalmas és csak szerelemből lehet csinálni, hiszen „olykor elég strapás”, és a családnak is meg kell értenie, hogy még karácsonyeste is dolgoznak. „Nem is mindenki bírja, viszont aki ráérez az ízére, már nem tudja abbahagyni” – hangsúlyozza.
A színészek megjelenéséért felelős szakembereket az egyik A varázsfuvola előadás előtt látogattuk meg. A fodrásztárban már a darab előtt három órával elkezdődik a készülődés, sorban érkeznek a művészek frizuráért és sminkért.
A színházi fodrászok is a jelmeztervek alapján dolgoznak, de természetesen a színészeknek is van beleszólásuk a megjelenésükbe, így fordulhat elő az is, hogy teljes átváltoztatást kérnek. Egy színházi fodrásznak meg kell tanulnia sminkelni, maszkolni, tisztában kell lennie a korhű frizurákkal és a modern frizurákkal ugyancsak. Folyamatos tanulást, a trendek követését igényli tehát ez a foglalkozás. „A főpróbahéten megmutatjuk a színészeknek, miként kell körülbelül kinézniük, ezt begyakorolják, s később, az előadások előtt már csak kisebb javításokat végzünk rajtuk és műszempillát ragasztunk” – mesél a figurák „kialakulásáról”.
A maszkokat viszont a fodrásztárban dolgozók készítik, mert azok nagyobb elváltoztatást igényelnek a színészek arcán, öregítést, fiatalítást, sebhelyet, félszemet vagy szőröket – sorolja. Például A kripliben Járai Mátét betegesre kellett sminkelni, Agócs Juditot és Molnár Juditot pedig öregíteni több évtizeddel. Nagyszínpadi zenés előadásokban a férfiak is kapnak úgynevezett láthatatlan sminket, legtöbbször finom alapozást, szemöldökemelést, szemkihúzást és bronzosítót.
Áginak a 2014/15-ös volt a második évada a győri teátrumban, előtte 25 évig a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozott ugyanebben a munkakörben. Azért költözött, hogy családtagjai földrajzilag közelebb kerülhessenek egymáshoz, s azt mondja, a kezdetektől olyan jól érzi magát Győrben, mintha a szülővárosa lenne.
„Először fodrászként dolgoztam, s később sajátítottam el a sminkelést és a maszkolást is. Állandóan színházba jártam, így nagy álmom vált valóra, amikor 10 év szalonfodrászat után felvettek Miskolcon” – emlékszik vissza. Ma már létezik színházifodrász-képzés, ám évtizedekig idősebb kollégáktól sajátították el a szakmát, amihez szerinte legalább öt évad szükséges. „De, akit a mozdony füstje megcsapott – idézi Moldova Györgyöt –, az itt marad élete végéig. Meg sem lehet fogalmazni ezt az érzést, miliőt” – mutat körbe és elköszön, megérkezett hozzá ugyanis az Éj Királynője – civilben.
Zoljánszky Alexandra
Fotó: Marcali Gábor
Sorozatunk első részét itt olvashatják: Kulisszajárás a feketeemberekkel