Kézilabda BL – a Győrt a selejtezőre húzzák az első kalapból

Győr+
2015.06.23. 19:07

A magyar bajnok Ferencváros női kézilabdacsapatát a Bajnokok Ligája főtáblájára, míg az ezüstérmes Győrt a BL-selejtezőre fogják az első kalapból húzni a legrangosabb kupasorozat pénteki sorsolásán.

Az európai szövetség kedden tette közzé a kiemeléseket és a sorozat kiírását, mely szerint a 2013-ban és 2014-ben is BL-győztes Győr szeptember 12-13-án lép majd pályára egy négycsapatos selejtezőtornán, melynek megnyerésével kerülhet fel a főtáblára. Az szintén tudható, hogy a magyar együttes az első, elődöntős meccsét a két negyedik kalapos egyikével, a szerb Radnicki Kragujevaccal, vagy a török Ankara Yenimahalléval vívja majd a minitornán.

A főtáblán az FTC biztosan elkerüli majd a csoportkörben a címvédő montenegrói Buducsnoszt Podgoricát, valamint a norvég Larvikot és a dán FC Midtjyllandot, mivel ezt a három együttest hozzá hasonlóan az első kalapból sorsolják majd.

A két selejtezőtorna győztese a negyedik kalapba került.

A BL-sorsolást pénteken 18.30-tól, Bécsben tartják, s nem csupán a nők, hanem a férfiak számára is.

 

női BL:

főtábla, kiemelés:

Első kalap: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Larvik (norvég), FC Midtjylland (dán)

Második kalap: Vardar Szkopje (macedón), Krim Ljubljana (szlovén), CSM Bucuresti (román), Thüringer HC (német)

Harmadik kalap: Rosztov Don (orosz), IK Sävehof (svéd), Hypo Niederösterreich (osztrák), Podravka Koprivnica (horvát)

Negyedik kalap: Fleury Loiret (francia), Lublin (lengyel), első selejtező torna győztese, második selejtező torna győztese

 

selejtező, kiemelés:

Első kalap: GYŐRI AUDI ETO KC, Esbjerg (dán)

Második kalap: Glassverket (norvég), Baia Mare (román)

Harmadik kalap: BNTU Minszk (fehérorosz), Sercodak Dalfsen (holland)

Negyedik kalap: Radnicki Kragujevac (szerb), Ankara Yenimahalle (török)

 

Forrás:MTI