Jól áll Magyarország az EU-s pénzek lehívásában

Győr+
2015.06.26. 14:06

Egy most megjelent jelentés szerint a 2007-2013-as uniós támogatási ciklusban rendelkezésre álló források felhasználásában Magyarország a második helyen áll a vizsgált 11, közép-kelet-európai tagállam között – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Simon Róbert Balázs miniszteri biztos, országgyűlési képviselő.

A KPMG, amely világszerte 155 országban nyújt könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat, évente jelentést készít az EU-s források felhasználásáról, amelyben az Eurostat és az Európai Bizottság hivatalos adataira támaszkodik.

A jelentésből kiderül, hogy Magyarországon a 2007-2013-as uniós támogatási ciklus forrásainak 87 százaléka már eljutott a pályázókhoz, ami 25 százalékpontos növekedést jelent a 2013-as kifizetési arányhoz képest.

2014 végéig 21,7 milliárd eurót tudott felhasználni az ország, ez nagyjából 6500 milliárd forint. 2015 júniusában pedig már több mint 7700 milliárd forintot fizetett ki a fejlesztéspolitikai intézményrendszer a kedvezményezetteknek a 8200 milliárd forintos keretből.

Ez a kifizetési szint 10 százalékkal magasabb a régió átlagánál (ami 77 százalék) és csak egy százalékkal marad el a tavaly év végén élen álló Litvániától – közölte a miniszteri biztos.

 

 

Hazánk a lekötött források szempontjából is a régió élmezőnyében található: 2014 végéig a támogatási ciklusban elérhető források 112 százalékára kötöttek szerződést, csakúgy, mint Szlovákiában.

Csupán Bulgária büszkélkedhet magasabb, 115 százalékos szerződéskötési aránnyal, míg a régiós átlag 105 százalék.

A KPMG jelentése Magyarországgal kapcsolatban kiemeli, hogy az eredmény, jelentős részben a pályázati rendszer 2014-ben lezajlott átalakításának tudható be. A KPMG tanulmánya szerint megvalósulhat a 100 százalékos forráslehívás, ami 2010 óta a kormány deklarált célja – fogalmazott Simon Róbert Balázs, aki elmondta azt is, a hazai közberuházások több mint 90 százaléka uniós forrásból történik, ezért elemi érdekünk, hogy hatékony legyen a fejlesztéspolitikánk.

Megtudtuk, a 2014-2020-as ciklusban Magyarország 25,03 milliárd eurónyi, mai árfolyamon körülbelül 7750 milliárd forint uniós forrásra számíthat. Ezzel a régióban elérhető források 11 százaléka áramlik majd hozzánk. Ennél több uniós pénzzel, 82,5 milliárd euróval csak Lengyelország gazdálkodhat.

Győr-Moson-Sopron megyében 2007 és 2013 között a legnagyobb támogatott projektek közé tartozott a Sopron-Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítése, a 85. sz. főút Enese elkerülő szakasza, a Fertőrákosi Barlangszínház – Kőfejtő értékmegőrző és értéknövelő turisztikai célú fejlesztése, az Apátsági Major látogatóközpont létrehozása. Az abdai Duna projekt, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban az infrastruktúra fejlesztése, a Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja. A jármű- és közlekedésiparhoz kapcsolódó műszaki képzési és kutatási infrastruktúrafejlesztés a Széchenyi István Egyetem központi kampuszán, a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működési területén települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer kialakítása, a Szigetköz mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése, valamint a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működési területén a bezárt települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja

 

Koloszár Tamás