Röck Samu mesteredző, a város díszpolgára a Győr+ Hetilap Miért szeretem Győrt? című rovatának e heti főszereplője.
Túl rövid az élet ahhoz, hogy egyetlen nap is céltalanul teljen el – idézi édesapja intelmeit Röck Samu, Győr város díszpolgára. Ezért aztán éjféltájban, amikor beleül a fürdőkádba, leltárt csinál arról, mit végzett el az adott napon. Ha elégedett, akkor azt mondja önmagának: Mehetsz Samu pihenni. Előtte azért megtervezi a következő napját, ami általában még kiegészül, módosul. Reggel ötkor ébred a hatalmas, általa gondozott kerttel, gyümölcsössel körbevett győrújbaráti házában, kertészkedik, majd nyolckor már a győri városházán lehet találkozni vele. Megszámlálhatatlan státusza, dolga, címe, megbízatása van. Ha valamelyik céghez vagy intézményhez megy ügyeket intézni, nem szokott előre bejelentkezni, mégis mindig fogadják. Estefelé még kimegy Ausztriába tornászpalántákat nevelni, edzeni, és sötétben, amikor hazatér, megöntözi palántákat. Többnyire kannával is, mert úgy a növények tövéhez tudja locsolni a vizet.
Ez egy 77 éves, örökmozgó ember napi programja. Mindenki ismeri, hozzátartozik a városképhez. Amikor a díszpolgári címet odaítélték neki, megállás nélkül, éjszaka is kapta a hosszú, gratuláló leveleket, sms-eket.
Soproniból vált győrivé, ami önmagában sem mindennapi karrier. Szülővárosát sem tagadta meg, pedig a testnevelési főiskola hallgatójaként a határsáv miatt ritkán jutott haza. Előfordult, hogy engedély nélkül vágott neki az útnak, leszedték a vonatról, s egy laktanya zárkájában töltötte az éjszakát. Mégis, a gyerekkor, a többiekkel együtt használt grundok, a síelés, a család miatt Sopron igazi otthonává vált. Ezt követően került Pécsre, az ország mediterrán fővárosába, majd 1962-ben költözött Győrbe. Azt mondják róla, ahová került, ott a kor lehetőségei szerint már-már paradicsomi állapotokat csinált a sportban. A tokiói olimpia előtt visszahívták a női válogatotthoz, de nemet mondott, akkor sem adta föl Győrt. Szabadnak érezhette magát, 26 évesen bíztak benne, komoly eredményeket ért el, s a város is a szívéhez nőtt. Az iskolák, az óvodák, a Rába ETO, a barátok, a tehetséges tanítványok itt tartották őt.
Abszolút eredménycentrikus ember, aki soha nem adja föl. Meséli, hogy ha kapál, s a föld felénél tart, legyen bármennyire szomjas vagy fáradt, soha nem hagyja abba, amíg a sor végére nem ért.
Győr összes óvodájával és iskolájával kapcsolatban áll. Tanácsokat ad, szervez, segít, jó szemmel látja meg a tehetségeket. Pedagógiai hitvallása szerint azonban az ügyetlen gyerekekkel legalább annyit kell foglalkozni, mint a kiemelkedőkkel. Nála soha nem voltak felmentettek a tornaórán, mert a gyerekek szerették ezt a tárgyat, s még a szerencsétleneket is elvezette saját képességük határáig, a saját sikerélményükig.
Most – többek között – a sportlétra bevezetésén, megismertetésén dolgozik. Azt akarja, hogy ezt a hatékony eszközt mindenhol használni tudják, ott is, ahol hiányosak a testnevelés feltételei. Ezért oktatófilmet készítenek az óvónőknek, a tanítóknak, a pedagógus hallgatóknak az eszköz segítségével megvalósuló módszerükről.
Röck Samu a díszpolgárságát különös büszkeséggel viseli, s úgy érzi, még sok dolga van a városban, hogy utólag is meghálálja.
Idézetek a Győri sportlegendák mesélnek című kötetből:
Borkai Zsolt polgármester, az olimpiai bajnok tanítvány:
„A te idődben Győr a torna fellegvára lett, és hosszú időn át az is maradt. Örülök, hogy ma is aktív résztvevője vagy Győr város sportjának”
Vígh László, Magyar Zoltán edzője:
”…én terrorista módon próbáltam rábeszélni az önként jelentkező tanítványokat, Samu pedig igazi pedagógus módján járt el. Ezt én mindig nagyra becsültem, de követni nem tudtam.”
Dr. Ottófi Rudolf, Győr egykori alpolgármestere:
„Legyél annak a tudatában, hogy rád még nagyon sokáig szüksége van a családodnak, Győr városának, és nemzetünknek.”
Fotó: Marcali Gábor