A legtöbb panasz a cipőkkel és a mobiltelefonokkal kapcsolatos

Győr+
2015.06.26. 15:16

Két héten belül a parlament elé kerül a fogyasztóvédelmi törvény módosítása, amely kötelezővé teszi a problémás ügyekben érintett vállalkozások részvételét a helyi békéltető testületek előtt, a cél az, hogy erősítsék a vásárlók jogait – mondta el Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár szerdán azt követően, hogy felkereste a megyei kereskedelmi és iparkamara mellett működő Fogyasztóvédelmi Békéltető Testületet.

Horváth László elnök elmondta, tavaly a megyében 425 ügyet zártak le határozattal, 81 ügyben egyezség született, 138 esetben ajánlást fogalmaztak meg, hat esetben pedig kötelezést fogalmaztak meg.

A legtöbb panasz továbbra is a cipőkre érkezik. Második helyen áll a mobiltelefon, harmadik legtöbb panasz a termékbemutatókon lebonyolított vásárlásokat érinti. Ha a vásárló úgy érzi, becsapták, hibás terméket kapott, a jótállási igényét nem tudja érvényesíteni, akkor a békéltető testülethez fordulhat. Az eljárás ingyenes, a jogvitát pedig egyezséggel próbálják lezárni.

Feltéve persze, ha a kereskedő, az adott üzlet tulajdonosa hajlandó a békéltető testülettel az együttműködésre. Eddig nem lehetett szankcionálni azokat, akik nem működtek együtt a testülettel.

A jövőben azonban a törvény módosítása után szigorú pénzbírságra számíthatnak az érintettek. Amennyiben a cégek az őket érintő vitás ügyben nem jelennek meg a békéltető testület előtt, akkor a kormányhivatal bírságot szabhat ki rájuk. Ennek mértéke kkv-k esetében 15 ezertől 500 ezer forintig terjedhet, míg a multinacionális nagyvállalatoknál az éves árbevétel akár öt százalékáig is terjedhet a bírság.

A törvény előírná azt is, hogy amennyiben az adott megyében van a székhelye a bepanaszolt cégnek, vagy kirendeltséggel rendelkezik, akkor személyes megjelenést ír elő a törvény. Amennyiben másik megyében van az adott cég székhelye, levélben is tarthatja a kapcsolatot a békéltető testülettel, az együttműködés elől azonban nem lehet kitérni.

Nem a büntetés a törvénymódosítás elsődleges célja, hanem a vitás ügyek megegyezéssel történő rendezése, ez pedig a vásárlóknak lenne jó, így szeretnénk erősíteni a jogaikat – fogalmazott Győrben Kara Ákos államtitkár.

 

Koloszár Tamás

Fotó: Marcali Gábor