Elismerések a Semmelweis Napon

Győr+
2015.06.29. 13:28

Az ünnepségen díjazták a város egészségügyéért és szociálpolitikájáért tevékenykedő szakembereket.

„Semmelweis Ignác elkötelezett, hivatástudattal rendelkező szakember volt, akit nem a hírnév, vagy az elismerés vágya mozgatott, hanem egyszerűen az, hogy tenni akart a rá bízott betegekért, tenni akart a társadalom egészéért. Azt hiszem, hogy aki az egészségügyi, vagy a szociális szférában választ magának szakmát, azokat éppen ez a szellemiség vezérli. Az orvos, az ápoló, az asszisztens, a szociális ellátás területén dolgozók közös jellemzője az a felelősségvállalás, amellyel embertársaik iránt viseltetnek.” – fogalmazott Borkai Zsolt a Zsinagógában rendezett ünnepségen. A polgármester hangsúlyozta, a város igyekszik az egészségügyi és szociális szféra körülményeit folyamatos fejlesztésekkel, prevenciós és aktivitásra ösztönző programokkal, támogatásokkal segíteni, de a színvonalas működéshez szükség van a szakemberekre, akik áldozatkész munkájukkal tartalommal töltik meg a rendelkezésre álló kereteket. Dr. Kozmáné Győri Anna, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény gazdasági igazgató-helyettese megemlékezésében Semmelweis Ignác életútját mutatta be, és munkásságát méltatta.

 

 

A polgármester és dr. Somogyi Tivadar alpolgármester adta át a Semmelweis napi városi díjakat. „Győr Város Egészségügyéért” kitüntetést vehetett át Horváthné Dancs Márta az egészségügyi alapellátásban területi védőnőként, majd ifjúsági védőnőként a gyermekek és fiatalok egészségtudatos magatartásának kialakítása érdekében végzett munkájáért, a gyermeket vállaló nők és családtagjaik egészségmegőrzéséhez, egészségkultúrájának bővítéséhez való hozzájárulásának elismeréseként. Ezt az elismerést vehette át dr. Schmidt Péter házi gyermekorvos is a több évtizedes, lelkiismeretes, nagy szaktudással végzett gyógyító tevékenységéért, a preventív szemlélet erősítéséért, az orvoskollégái helyben történő továbbképzését lehetővé tevő Alapellátási Szabadegyetem szervezéséért.

 

 

Győr Város Szociálpolitikájáért kitüntetést kapott Kálé Rita, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat intézményvezető-helyettese a hajléktalan ellátás területén végzett kiemelkedő szakmai munkájának, a hajléktalan emberek társadalmi befogadását segítő programok kidolgozásában való részvételének, a szociális foglalkoztatás és a közfoglalkoztatás során az ellátottak munkakultúrájának fejlesztésében végzett tevékenységének elismeréseként. Kányai Róbert az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény humán stratégiai vezetője a szociális és mentálhigiénés tevékenysége és humán stratégiai vezetői feladatai során, az intézmény által nyújtott szolgáltatások magas szintű ellátása érdekében végzett tevékenységéért, a szakmai elképzelések megvalósítását lehetővé tevő projektek kidolgozásában és lebonyolításában való kiemelkedő részvételéért és a dolgozók egészségvédelme érdekében végzett munkájáért kapta az elismerést.

 

 

Az egészségügyi, szociális és gyermekjóléti területen kiemelkedő munkát végző szakembereknek a polgármester, az alpolgármester és Páternoszter Piroska a Humánpolitikai Főosztály vezetője adott át jutalmakat.

 

 

Az ünnepségen köszöntötték dr. Gyenes Máriát, aki a megyéből elsőként kapta meg a Dr. Huszár Csaba emlékérmet. A rangos szakmai díjat a Fogorvosi Tagozat Alapítványa a Magyar Fogorvosokért Kuratóriumának döntése alapján 2005. óta minden évben két díjazott veheti át. Az emlékérem célja a Fogorvosi Tagozat munkájában kifejtett kimagasló munka elismerése.

 

 

Dr. Gyenes Mária a városban működő 26 fogászati rendelő munkáját 1998 óta irányítja, miközben a saját praxisában is fogorvosként dolgozik. Korábban a városi fogászati prevenciót szervezte, és több mint tizenöt évig a Petz Lajos Egészségügyi Középiskola fogászati szakasszisztens képzésében tanított. Az országos elismerést a több évtizedes szakmai tevékenységével, a közösség érdekében kifejtett munkájával érdemelte ki, amellyel segítette a Fogorvosi Tagozat célkitűzéseinek megvalósítását.

 

Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor