Szombaton Balaton-átúszás

Győr+
2015.07.01. 15:57

Szombaton immár 33. alkalommal rendezik meg a Pek-Snack Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között.

A két part közti 5200 méteres távot kell teljesíteni. Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet szombaton 7 óra és 13.30 óra között, 8 órától 14 óráig pedig folyamatos lesz a rajtoltatás.

A biztonság jegyében idén is csónakokból és hajókból álló úszófolyosó segíti majd a résztvevőket a vízen. Az esemény történetében eddig három alkalommal fordult elő, hogy sikerült túlszárnyalni a tízezres részvételt, tavaly pedig – a kétszeri halasztás ellenére – több mint hétezren vállalták a kihívást.

Az időjárási előrejelzések szerint remek idő és úszásra alkalmas vízhőmérséklet várható, de a végső döntést a rendezők – a hagyományokhoz híven – csütörtökön délben, a meteorológusokkal és a vízirendészet vezetőivel történt egyeztetés után hozzák meg.

 

Forrás MTI