Megtisztították a Baross utat

Győr+
2015.07.09. 09:02

Befejeződött Győrben a Baross út kövezetének tisztítása.

Radnóti Ákos városüzemeltetéséért felelős alpolgármester kezdeményezésére a Győr-Szol Zrt. által megbízott vállalkozó június 15-én kezdte meg a belváros takarítását, melynek teljesítésére összesen 720 munkaórát fordítottak.

A Kazinczy utcától a Szent István útig mintegy 6800 négyzetméter felületen dolgozott naponta 5-7 munkatárs, egyrészt több magasnyomású (150 bar), 50 centiméter szélességű forgófejes gépet használva, másrészt négy, kifejezetten a rágógumik okozta szennyeződések eltávolítására alkalmas berendezést alkalmazva. Ez utóbbiak 140 fokos százarazgőz és vegyszer keverékével lazították fel a kövezetről a foltokat, s összesen több mint 100 ezer rágó nyomát tüntették el. Akadt olyan szakasza a Baross útnak, ahol egy négyzetméteren majd 100 rágófoltot találtak, de az átlag 16 darab volt négyzetméterenként.

 

 

Radnóti Ákos elmondta, hogy a munka során összesen 35 ezer liter vizet, közel 1500 liter desztillált vizet és 240 liter tisztítószert használtak fel, s figyeltek arra is, hogy környezetbarát tisztítószereket használjanak.

A rágógumik mellett az olajszennyeződések, különösen a motorolajok okozta lerakódások, az ételmaradékok és különböző folyadékok maradványainak eltávolítása jelentett kihívást a takarítóknak. Az alpolgármester hozzátette: a Baross út megtisztítása ilyen mértékben most először történt meg az 1997-es felújítása után, s köszöni a lakosságnak és üzlettulajdonosoknak a munkák ideje alatt tanúsított megértését.

A munka néhány nap szünetet követően a jövő héten folytatódik: az Arany János utca teljes hosszának takarítása megtörténik 2-3 hét alatt, majd a Városház tér burkolata is megtisztul.

Mint emlékezetes a belváros kövezetének takarítása júniusban a Széchenyi téren kezdődött, ott közel 5000 négyzetméternyi követ tisztítottak meg a mostanihoz hasonló eljárással.