Beteljesült sárkányos álmok

Győr+
2015.07.25. 10:00

Európa-bajnokságról álmodtak, és beteljesült a győri Vaskakas Sárkányhajó Klub álma. A nemrégiben az olaszországi Auronzóban megrendezett Klub Eb-n szállhattak vízre, ahol első igazán nagy viadalon bizonyíthattak.

A Vaskakas Sárkányhajó Klub 2013-ban alakult meg. A tagok nagy része már előtte is sárkányhajózott céges, vállalati csapatokban, ám ekkor döntöttek úgy, hogy egyesületi formában akarják folytatni.

„Mi szabadidős csapat vagyunk, azaz mindenki dolgozik és a munka után jöhet az edzés – mesélte Lengyel Veronika, a csapat egyik tagja. Általában este, heti három alkalommal készülünk. Három-négy év alatt annyira összeszoktunk már, hogy barátok lettünk, így nagyon családias a légkör. Vegyes a társaság, a huszonévesektől egészen negyven-ötven évesig. Mégis jól tudunk együttműködni.”

„Mindig hangsúlyozzuk, hogy bár versenyzünk, de alapjában véve ez szabadidősport – tette hozzá a csapatkapitány, Skutovics László. Ez egy olyan mozgásforma, amit 9–99 éves korig bátran lehet űzni és nagyon hamar sikerélménye lesz az embernek. Nekünk is vannak olyan tagjaink, akik két-három év sárkányhajózás után eljutottak a világbajnokságra, vagy nemzetközi versenyekre. Ebben az évben döntöttünk úgy, hogy megpróbálunk kicsit komolyabban felkészülni, és nagyobb célokat tűztünk ki. Így tűztük ki az Európa-bajnokságot is.”

 

 

A versenyszezon április-május környékén indul és egészen október végéig tart. Általában 6-7 versennyel, ezek különböző erősségűek, fontosságúak, illetve a klub is szokott saját viadalokat rendezni.

„Azonnal sikerült összeszoknunk, egymásra hangolódnunk – mondta Marton Viktória, a csapat egyik tagja. Annyira jó a társaság, hogy fél szavakból, pillantásokból tudjuk, hogy a másik mit akar, mit gondol, milyen lelki állapotban van, éppen hogy tud beülni aznap a hajóba. Tudják, hogy kell-e kérdezni, vagy sem. Szerintem senkinek nem okoz gondot, hogy beüljön a hajóba, ha újonnan érkezik ide, bárki azonnal csapattagként érezheti magát. Az összhang nagyon fontos, mert csak akkor működik a dolog, ha egyszerre tudunk úgy evezni, hogy a hajó nem billeg, nem megy jobbra-balra, csak akkor van minden rendben. Minden szívnek egyszerre kell dobbannia ahhoz, hogy amit szeretnénk, elérjük, és úgy, ahogy azt igazán akarjuk.”

„Ez teljesen egy családcentrikus sport – teszi hozzá Pete Péter, szintén a sárkányhajósok tagja. Űzhetik fiatalok, idősek, kollégák, én ezért is ajánlom. Nagyon barátságos sportág, semmi durvaság.”

„Ha beül az ember a hajóba, mindent elfelejt – meséli Marton Viktória. – Onnantól kezdve nem létezik más, csak a víz, a hajó, a lapátok, a társak. Ez olyan pluszt ad az embernek, ami a hétköznap fáradalmát, gondjait, problémáit el tudja felejtetni pillantatok alatt. Ez egy olyan sport, amihez nem kell nagy befektetés, bárki elkezdheti a gyerekektől a felnőttekig. Ismerek olyan 60-70 éves embert, aki a mai napig aktívan evez és imádja. Nyugodtan bárki beülhet és csinálhatja a saját tempójában, a maga erejéhez képest. Itt a Vaskakasnál az is jó, hogy el tudunk határolódni több korosztályba, nem kell mindenkinek versenyeznie. Lejöhet úgy is, hogy csak élvezze, kipróbálja saját magát, mire képes és eldöntheti, mit szeretne ebből kihozni.”

 

 

Amikor az álmokról faggattam a sárkányhajósokat, nem mertek messzire rugaszkodni.

„Nem szeretünk nagyokat álmodni – mondja a csapatkapitány. – Mi a kis dolgokban hiszünk, a hétköznapok sikerében. Lépegetni szeretnénk előre, ugyanebben a családias hangulatban, lépésről lépésre előre, ez a mi mottónk.

„Én azt mondanám az, hogy fennmaradjunk – teszi hozzá Lengyel Veronika. A mai világban az, hogy egy egyesület saját magát fenn tudja tartani, az nagy dolog. Próbálunk támogatókat találni, ami nehéz feladat, de mindenképp szeretnénk együtt maradni.”

Azt, hogy jól lapátolnak a sárkányhajósok, mi sem bizonyítja jobban, hogy beteljesült az idei nagy álom, amelyet az Európa-bajnokságról dédelgettek. A Vaskakasok nemcsak, hogy kijutottak a kontinensviadalra, hanem több éremmel tértek haza Auronzóból.

 

Csizmadia Dóra

Fotó: Marcali Gábor