Sorozatunkban a csodálatos Székelyföld egy-egy gyöngyszemét mutatjuk be olvasóinknak. Tesszük ezt nem titkoltan a kedvcsinálás szándékával, hogy aki teheti, látogasson el erre a gyönyörű, ezer kincset rejtő magyar vidékre. Nem fogja megbánni…
Utunk folytatásaként megérkezünk Székelyföld talán leglátogatottabb területére, a sóvidékre, ahol annyi természeti szépségre bukkanhatunk, hogy nyugodtan nevezhetjük a Csodák földjének is. Marosvásárhelytől egy óra autózás után érjük el Szovátát, Székelyföld egyik legjelentősebb üdülővárosát. A település különleges tavairól nevezetes, amelyek egy csodálatos parkerdő területén találhatóak. A legismertebb és legnagyobb közülük a Medve tó, amelynek alakja egy kiterített medvebundára emlékeztet. A tó hossza 288 méter, szélessége 132-210, legnagyobb mélysége 19 méter. Vize mintegy 64 ezer tonna oldott sót tartalmaz, így a fürdőzés során különleges élményben lehet részünk, mert a lebegéshez nincs szükségünk gumimatracra. A tó másik különlegessége a heliotermia jelensége, amely azért alakul ki, mert a tömény sós víz felett két édesvizű patakocska vize folyik át. A nap hatására a tó vize felmelegszik, de a felszínen található édesvíz nem engedi lehűlni az alatta lévő sós vizet, aminek hőmérséklete ezért egész nyáron folyamatosan emelkedik, gyakran az ötven fokot is eléri. Mivel a fürdőzők némileg összekeverik a két vízréteget, ezért a heliotermikus hatás nem is maximális. Becslések szerint, ha nem fürödnének a tóban, annak hőmérséklete nyár végére a hetven fokot is elérné. A Medve tó fizetős, kiépített strand, de a mögötte található többi tó a szabadstrandolás lehetőségével kecsegtet szép természeti környezetben. Érdekesség, hogy a sósvizű Mogyorósi-tó, Rigó-tó, Fekete-tó, Vörös-tó és Zöld-tó szomszédságában az édesvizű Piroska-tóban is megmártózhatunk, míg a Kígyós-tó mára elmocsarasodott. A tavak mellett kiálló sósziklákat figyelhetünk meg, amelyek leginkább fehér csipkére emlékeztető látványt nyújtanak.
Szovátával szomszédos település Parajd, amely a szerző számára az egyik legkedvesebb székelyföldi település, a béke szigete, a lenyűgöző természeti szépségek otthona. A sóvidék központjaként természetes, hogy neve összefügg a sóval. A hagyomány szerint a sószállítók itt legeltették, vagyis páréztatták lovaikat. Legismertebb nevezetessége a sóbányája, amely egyben egy látogatói központ is. A bánya nagyközönség előtt megnyitott szintje 120 méter mélységben található a föld alatt, ahová a sóvállalat buszai szállítják a vendégeket egy 1250 méter hosszú alagúton. A hatalmas sófalak között egy komplett szabadidőparkot találunk játszóterekkel, ökumenikus kápolnával, kávézóval, 3D moziteremmel, kalandparkkal. Nem csoda hát, hogy a gyógyító sós levegőjű tárnákat évente mintegy 400 ezren látogatják meg. A sóbánya utcájában található a tavaly teljesen felújított parajdi strand, amelynek medencéit a bánya sós vizével töltik fel. A víz sókoncentrációja többszöröse a szovátai tavakénak, itt aztán valóban a vízre fekve, mindenféle láb,- vagy kartempó nélkül lebeghetünk, pihenhetünk a napsütötte nyarakon. Ha az utcán végigmegyünk, és átkelünk a Kis Küküllő hídján, elérjük a sószorost, ahol szemkápráztató látványban lesz részünk. A patak menti séta során hatalmas sóhegyeket láthatunk, amelyek leginkább egy kifordított cseppkőbarlangra emlékeztetnek, ahol a hófehér sószuronyok és sónyelvek az ég felé meredeznek. A sószoros egyik legkülönlegesebb, egyben legbizarrabb élménye belemerülnünk a sós iszapferedőbe. Ez tulajdonképpen kőből kiépített kismedence az erdei tisztáson, amelyben erősen sós és más ásványi anyagokban gazdag iszap található.
Ha belemászunk, a lábunkat nem igazán tudjuk magunk alatt tartani, mert a sós lé rögtön feldobja azokat. Jó móka, ráadásul egészséges is! A fekete színű iszapot a helybéliek évtizedek óta kúraszerűen használják reumatikus és ízületi panaszokra, bőrbetegségekre, vagy akár nőgyógyászati gondokra is. A természet lágy ölén fából készült öltözőt és mellékhelyiséget is találunk, a ránk száradt iszapot pedig a hűs vizű patakban tudjuk magunkról lemosni. Ha Székelyföldet csillagtúra-szerűen szeretnénk felfedezni, jó szívvel ajánlom Parajdot táborhelyül, hiszen a domboldali panziók, apartmanok, magánházak hangulatos teraszai, filagóriái igazi pihenésre csábítanak minket. A táj lenyűgöző szépsége, a magával ragadó naplementék, a frissen sütött cipó illata, és a parajdi székelykáposzta hatásosan marasztal minket.
Ha tábort vertünk, első utunk a szomszédos, Korond patak völgyében található Korondra vezessen! A falu a 19-ik század végén vált a fazekasság központjává, és napjainkban is a kézművesség centruma. A falu magja tulajdonképp egy hatalmas kirakodóvásár a népművészet remekeivel, mázas edényekkel, szőttesekkel, hímzett ruhákkal, fafaragásokkal, a taplászok által gombából készített ajándéktárgyakkal. Ha nem is akarunk vásárolni, érdemes betérni az üzletekbe, mert jóízű beszélgetésekben lehet részünk. Ha mégis megtetszik valami, jöhet a vidám alkudozás, ha pedig megszületett az egyezség, következhet az áldomás, vagyis a pálinka. Aztán még egy, csak az íze végett. Aztán vagy induljunk tovább, vagy érkezik a következő, valami újabb indokkal. A faluközpontban látható emlékmű megrázó módon számolja össze a különböző országokba szakadt magyar népességet. Korondon egyébként szintén kellemes szállást lelhetünk, de legalább egy jó pisztrángvacsorára érdemes itt maradnunk. A finom ízeket akár a négy borvízforrás egyikének ásványvizével is leöblíthetjük, de ha rám hallgatnak, akkor nem a Szőlőmár-forrást választják, mert abból a helyiek szerint „fingóvíz” folyik. Ha megvettük a kancsókat, csészéket, tálakat, indulhatunk Székelyudvarhely felé…
Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs péter
Sorozatunk korábbi részei: