Szemszög

Hallgatásba fojtott szabadság

Illusztráció: Győr+

Hatvanöt évvel ezelőtt euforikus hangulatban indul el egy menet Budapesten. Egyetemisták, munkások, értelmiségiek gondolták úgy, itt most valami történhet. Odaát a ruszkiknál Sztálinnak már vége, idehaza is ideje lenne a változásnak. Igaz, hogy Rákosi június 18-án már lemondott, kultuszának hatása azonban rátelepedett az ’50-es évek mindennapjaira. Érezhető volt még ’56 októberében is.

Az emberek féltek. Féltek az igazságot kimondani, féltek az AVO verőlegényeitől, féltek az akasztófától is. Mégis az utcára mentek. Kellett hozzá néhány száz hangos, haladó szellemű egyetemista, hangadó író, költő. És számtalan névtelen, lelkes hazafi, akiknek ideáiban még élt a fogalom: szabadság. A forradalom örömben született. Útját boldogság és a repdeső lelkek egysége vonta be törhetetlen gránittal.

Az öröm a rádióig, Győrben pedig a börtönig tartott. Ott géppuskák kereplése szakította szét, egy idegen hatalom minden brutalitásával. Onnan a felhőtlen boldogság gyászba és elkeseredett, esélytelen harcba csapott át. A magyarok forradalmát orosz tankok fojtották vérbe Záhonytól Hegyeshalomig.

Aki tudott, menekült. Aki nem, az maradt és szembenézett a sorsával. Aztán teltek az évek, az ítéletek papírjai besárgultak, betűi elvesztették a színüket, az áldozatok csontjai pedig jelöletlen sírban várták a megváltást. Mindenki tudott mindenről, ám senki sem beszélt. Nem beszélhetett.

Az emberek ismét féltek. Féltek a megváltoztathatatlan hatalomtól, féltek az államrendőrség besúgóitól, és igen, újra féltek a kötéltől is.

A szabadságot hallgatásba fojtotta a kommunista hatalom, közel negyven évre.