Halottak napja van. Nincs a földön ember, aki ezekben a napokban ne gyújtana mécsest egy-egy ismerőséért, rokonáért, felebarátjáért. A halványan pislákoló mécsesek fénye ilyenkor ünnepi díszbe vonja a novemberi ködös estéken amúgy komor temetőket.
Idén azonban sajnos több mécses gyullad ki a sírkertekben. Az elmúlt időszakban ugyanis közel ötmillióval lettünk kevesebben a földön. A halál a Covid képében aratott az emberiség búzatáblájában. Kegyetlenül lekaszált hívőt, hitetlent, gyengét, erőst, fiatalt és öreget egyaránt.
Tízmilliós kis nemzetünk is elveszítette megközelítően 31 ezer állampolgárát. Az itt maradottaknak más vigaszuk nem maradt: november első hétvégéjén 31 ezer új mécsessel emlékeznek arra, akit legyűrt a kór.
Erő felett próbáltuk pedig csökkenteni az áldozatot. Orvosaink, nővéreink, ápolóink emberfeletti küzdelmet vívtak a betegséggel, a tömeges védőoltásig sajnos kevés kézzel fogható sikerrel, de töretlen hittel. Megküzdöttek a napi problémák mellett azzal a pszichés teherrel is, amit a gondjukra bízott emberek elvesztése jelentett. Nem adták fel, és nem menekültek el. Némán tűrték a tűrhetetlent.
A járványnak még nincs vége, bár – szerencsére – az áldozatok száma csökken. 5 milliónyi új mécses azonban már megváltoztatatlanul meggyullad november elsején a világ temetőiben.
Isten adjon nyugalmat az eltávozottaknak, vigasztalást pedig az élőknek…