Szabó Krisztiánné Ancsa környezetkutató, vagyis a környezetben és a természetben lévő összefüggéseket tanulmányozza. Hivatása, a környezettudomány a környezet, a természet és az ember közötti kapcsolatokkal foglalkozik. Ebbe több tudományág is beletartozik, úgy mint az ökológia, a biológia, a humánökológia, a környezetpszichológia vagy a környezetszociológia. Őt – háromgyermekes anya lévén – leginkább a környezeti nevelés foglalkoztatja. Tudja, hogy gyermekeink jelentik a Föld jövőjét, ezért mindennél fontosabb, hogyan fognak viszonyulni a bolygóhoz és az ő gyermekeiket hogyan tudják megtanítani a fenntarthatóságra.

Szülőként mit tehetünk a környezetünkért?

A gyerekeket férjemmel együtt a környezettudatos életmódra neveljük. Egészen pici koruk óta azt látják, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, és amit lehet, újrahasznosítunk. Kertes házban élünk, így természetesen komposztálunk. Egyre kevesebb csomagolt terméket veszünk. Ha bemegyek egy multiba, akkor is igyekszem olyan árut választani, ami nincs többszörösen becsomagolva. A gyerekek nagyon fogékonyak. Nyitottak az új dolgokra és sokkal alkalmazkodóbbak, mint a felnőttek. Mindezt pici korban érdemes elkezdeni, de nem elég beszélni róla, hanem csinálni kell, példát mutatni.

Nézzünk néhány konkrét ötletet…

Először is, bánjunk takarékosan mindennel! Ne a kádban pancsoljunk, hanem gyorsan zuhanyozzunk, a fűtést vegyük vissza, ha elutazunk, ne égessük feleslegesen a villanyt! A legutóbbi zöld konferencián volt róla szó, hogy léteznek kisméretű, akár panellakásban is elhelyezhető szagmentes komposztálók, amikbe bármilyen ételhulladékot, főtt ételt, csontot, de lebomló szerves anyagokat, krumpli- vagy banánhéjat is bele lehet tenni. Jó minőségű komposzt képződik belőle, amit utána virágföldnek lehet használni a szobanövényekhez, vagy az emeletes házak közti zöldterületeken. Én magam egyre kevesebb szintetikus eredetű tisztítószert használok, helyettük inkább ecettel, szódabikarbónával takarítok.

A Covid rákényszerített a mindennapi főzésre, ezáltal sokkal kreatívabb lettem, könnyebben kitalálok olyan menüsort, aminél az alapanyagot újra felhasználhatom. Lényegében csak zöldhulladék képződik, ami egyenesen megy a komposztálóba, onnan pedig a magaságyásba. Ha házhoz szállíttatunk ételt, nagyon sok a csomagolási hulladék, az itthoni főzéssel ezt is elkerülhetjük.

Mit tanácsolsz az öltözködést illetően?

Három fiam van, értelemszerűen öröklik egymástól a ruhákat. Amit végképp kinőnek, azt továbbadjuk, illetve újrahasznosítjuk. Babzsákokat, „alvóállatokat”, egyéb játékokat, ünnepi, alkalmi dekorációkat készítünk belőle. Kitűnő minderre a zokni vagy a farmeranyag. Én sem vagyok ruhahalmozó. Döntően itthonról dolgozok, már csak ezért sem kell divatoznom. Megvannak azok a tartós ruhadarabjaim és kényelmes cipőim, amik fél év múlva nem mennek ki a divatból. Van tízéves cipőm, ami nagyon jó és szeretem. Időtálló alapdarabokat érdemes venni! Erre ösztönzök mindenkit. Tudom, hogy a fogyasztói társadalom ellen beszélek, hiszen a kapitalista gazdaságnak nem ez a célja. Úgy kell fejlődni, hogy közben ne pusztuljon el, ne váljon élhetetlenné a természeti környezet, ez a fenntartható fejlődés.

És a tudatos vásárlás?

Az autóhasználat csökkentése miatt heti egyszer intézzük a nagybevásárlást. Egyébként is gyakran használunk kerékpárt és rollert. Csapvízpárti vagyok, hiszen a legjobb minőségű vezetékes vizet ihatjuk, ezért sosem veszünk ásványvizet. Újrahasználható tasakba teszem a péksüteményt. Próbáljuk kerülni a rossz minőségű, silány műanyag játékokat, amelyek hiába olcsók és látványosak. Nagy részük több ceruza- vagy góliátelemmel működik, ami szintén probléma, hiszen veszélyes hulladék és sokan még mindig a kukába dobják. A karácsonyi meglepetést évek óta nagyméretű ajándéktáskákba tesszük és mindig újrahasználjuk, amíg el nem szakad. A végét le lehet celluxozni, hogy a gyerek ne tudjon belekukkantani, így ugyanolyan élmény lesz a kibontása.

Mit tehet az iskola?

Az iskolában abban a kevés óraszámban nem a száraz tananyagot kellene a fejükbe tömni, hanem játékosan nevelni, gyakorlatiasan tanítani őket a környezetvédelemre. Ki kell vinni a gyerekeket a természetbe, hogy megtapasztalhassák: ez az, amit elvesztünk, ha nem figyelünk oda!

Nekünk olyan generációt kell kinevelnünk, akiknek ez a vérében van, és a saját gyerekeiknek át tudják adni; erre kellene nagy hangsúlyt fektetni az óvodától kezdve mindenkinek. Ne csak egy-egy világnapot tartsunk kampányszerűen, hanem a mindennapokat szője át ez a szemlélet. A csoportszobákban, osztályokban ne egy szemetes legyen, hanem három- vagy négyféle egymás mellett. S akkor a gyerek, a pedagógus is helyesen fogja használni, s még a szülőkre is hatni fog. Ilyen apró dolgoknál kell kezdeni. Legyen ez olyan természetes, mint a fogmosás, a kézmosás, az ima, vagyis a lélekápolás. Napi rutinná kell válnia a szelektív gyűjtésnek, a takarékoskodásnak.

Engedjük, hogy a gyerekek tanítsák az idősebbeket, mert a környezetvédelem az a terület, ahol előfordul, hogy a fiatalok többet tudnak, mint a szülők vagy a nagyszülők.