Pátkai Tivadar Radnóti- és Kormos István-díjas költő, író, újságíró újabb kötettel jelentkezett, amelyet a Győri Könyvszalonon mutat be. A Nagyothalló angyal tizennégy novellából álló füzér. Nem helytörténet, nem nosztalgia, színtiszta szépirodalom, hiteles korrajzzal.

Az Otthonról haza, a Tested utcáin, Az erdei operában, az Egy másik nyárból verseskötetek után prózára váltott. A kőrisfa árnyéka című tárca-gyűjteménye 2008-ban jelent meg. Miért próza, miért nem versek?

Ritkábban ugyan, de még ma is publikálok verseket, ám a próza igazi kihívás. Ha egyetlen szóval akarnék válaszolni, akkor azt mondanám, véletlenül írtam. Mint azonban tudjuk, véletlenek nincsenek. Villányi László főszerkesztő barátomnak köszönhetem, aki ismerve habitusom, addig „rugdosott”, amíg nem adtam prózát a MŰHELY tematikus számaiba, mert amúgy minden mást csináltam, írtam újságot, írtam könyveket másoknak, szerkesztettem könyvkiadónál mások könyveit, csak a saját könyvem megírásához nem fült a fogam. Viszont tudtam, hogy nem menekülhetek előle!

Avasson be könyve születésnek konkrét történetébe.

Móricz Zsigmond szerint a legfontosabb dolgok a gyerekkorban dőlnek el. Kíváncsi voltam, mi dőlt el ott. Túl azon, hogy én a „szörnyű” 1950-es években nyiladoztam, később levéltárosként is sokat foglalkoztatott ez a korszak, hát belevágtam. Nyolc-tíz évig, ha nem is rendszeresen, csak szisztematikusan gyűjtöttem hozzá az anyagot. Átolvastam a korabeli sajtót, a saját és környékbeli tanácsok v.b. jegyzőkönyveit 1947-től 1960-ig, mázsaszám, amelyekből kijegyzeteltem a számomra fontos részleteket. Már nyakig benne ültem a kor káromkodásaitól kezdve a szokásaiban, s a legfontosabban: a nyelvben! Akkor ott állt előttem a dilemma. Sokan, sokféleképpen megírták már az ötvenes éveket. Főleg kegyetlen arcát, és azt is kiváló drámákban, regényekben. Nem maradt más, mint az érzékenyebb novella műfaja, és az a koncepció, hogy egy rácsodálkozó gyermek szemén keresztül láttassam akkori világunkat, annak is inkább egy kevésbé ismert, olykor emberibb és groteszkebb oldalát.

Az érdeklődők egy-egy irodalmi esten már hallhattak részleteket a könyvből. Ebből kiderült, hogy szinte egy új elbeszélő műfajt teremtett azzal, ahogyan a falusi embereket, a vidéki létet bemutatja.

– Igen. Messzemenőkig próbáltam autentikus maradni. Ugyan a hagyományos történetmesélést választottam annak ellenére, hogy ma nem divat, de annak nem a lineáris formáját, hanem szándékoltan végigvittem azt az elbeszélő stílust, típust, amelyet a régi paraszti világ emberei használtak, és olykor még ma is előszeretettel használnak. Magyarul: ha valamit kérdezünk a Bazmeglajostól, akkor ő Ádámnál és Évánál kezdi a válaszát. Mellékszálakat sző bele, elkacskaringózik, mire a lényeget kimondja: „Szóval, tudod, izé.” Idősíkokban ugrálnak, így még jobban kitárul tőle a horizontunk(!) Ez az elején idegesítő tud lenni, aztán megszokjuk, sőt hiányozni fog.

A másik érdekessége a szerkesztésnek, hogy a szereplők többsége „átsétál” egyik novellából a másikba. Léteznek benne vélt és valóságos helyszínek, történetek és szereplők, ahol a dramaturgia úgy kívánta, ott fikcióra váltottam.

Nem lesznek híján e történetek apró drámáktól, finom és sokszor vaskos humortól, öniróniától sem.

Sokat ígérő címet választott, amiből az is következik, hogy nem helytörténeti könyvet lapozgatunk. Ki volt a nagyothalló angyal?

Nem szeretném a saját könyvemet spoilerezni. Annyit azonban elárulhatok, hogy ő a történetben valóságos személy volt, még ma is él. A nagyothallás „csak” metafora. Életem első, s így legnagyobb csalódása. Rájöttem egy „turpisságra”, ami felnyitotta a szemem. Például máshol kell az angyalt is keresni, nem a „tisztaszobában”, amikor a karácsonyfát meghozza, hanem itt legbelül…

A könyv bemutatója a Győri Könyvszalonon lesz november 20-án szombaton 17 órától a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (Baross G. u. 4.).