Megújul a nádorvárosi temető előtti körforgalom
Megkezdődött a nádorvárosi temető előtti körforgalom felújítása és kibővítése.
Decemberre az eddigi egy sáv helyett két sávos, úgynevezett turbó körforgalom lesz – jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője, az NFM államtitkára, valamint Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.
A beruházás 150 millió forintba kerül, a fejlesztést uniós és kormányzati forrásokfelhasználásával valósítják meg. Előbbi a költségek 85 százalékát, utóbbi pedig 15 százalékát állja. A bővítés mellett az elhasználódott, összetöredezett burkolati részeken teljes pályaszerkezet cserét végeznek, a közvilágítást korszerűsítik és újbuszöblöket alakítanak ki.
A Szauter utca és a Nagy Imre utca kereszteződésében levő körforgalom rossz állapotú, naponta 32 ezer jármű használja, a városi közlekedésben nagy teher hárul rá, ezért a felújítás elkerülhetetlen – fogalmazott Kara Ákos, aki szerint, ha végeznek a felújítással, nagy segítséget jelent majd a város közlekedésében.
A sajtótájékoztatón elhangzott, szeptember második felétől várhatók az épülő körforgalomban korlátozások, a temető azonban folyamatosan megközelíthető lesz.
A lezárásokról, korlátozásokról folyamatos tájékoztatást ígér a kivitelező.
Győr ismét gazdagodik 150 millió forinttal – mondta Kara Ákos, aki szerint a jövőben újabb fejlesztés szükséges, mivel a 83as úton nagyon nagy a forgalom.
Szerző: Kolozsár Tamás
Fotó: Marcali Gábor