Ideiglenes forgalmi változás hétfőtől!
A Maratoni kajak-kenu világbajnokság miatt a Mosoni-Duna mindkét partján forgalmi forgalmi korlátozásra kell számítani.
A Püspök erdőhöz, Kalandparkhoz vezető Mosoni-Duna, Révfalui oldali töltését szeptember 7 – 13.-ig lezárják a gépjármű forgalom elől.
A Vásárhelyi Pál u. kollégiumok mögötti szakasza, a Jedlik híd felől, a Mobilis irányába egyirányúsíják, szeptember 9-én 6 órától 13-án 18 óráig.
A Vásárhelyi Pál u. kollégiumok mögötti szakasza, valamint a kollégiumok mögötti parkolók szeptember 11-én 6 órától 13-án 18 óráig akkreditált területként működik, ami azt jelenti, hogy csak a belépési jogosultságot igazoló jelzéssel hajthatnak be a gépjárművek.
A Töltésszer u., Mosoni- Duna felőli oldala, a Hedin Hoteltől a Rábca zsilipig, szeptember 10 – 13. között, naponta 6 és 19 óra között, akkreditált területként működik, ami azt jelenti, hogy csak a belépési jogosultságot igazoló jelzéssel hajthatnak be a gépjárművek.
A Magyar Vilmos Uszoda látogatói a Pinnyédi híd melletti murvás parkolót használhatják.
A Jedlik hídon, mindkét irányban, a Világbajnokság futamai alatt, szeptember 11. – 13. között, 30 km/ó sebesség korlátozás lesz hatályban. Kérjük fokozott figyelemmel közlekedjenek a hídon a várható nagy számú szurkoló, néző biztonsága érdekében.