Győr+
2015.09.17. 17:37

Thomas Faustmann díszpolgári címet kapott

Az Audi Hungaria Motor Kft. leköszönő ügyvezető elnöke csütörtökön vehette át Borkai Zsolt polgármestertől a Győr Megyei Jogú Város Díszpolgára – kitüntető címet…

A csütörtöki, városi közgyűlés dr. h. c. Thomas Faustmannak az Audi Hungaria Motor Kft.11 éven át tartó irányításáért, a modernkori győri teljes spektrumú autógyártás megteremtéséért, az ipar fellendítéséért, az oktatás, a kultúra és a sport támogatásáért, illetve Győr és környéke fejlesztéséért tett példaértékű tevékenysége elismeréseként ítélte oda a díszpolgári címet, amelyet Borkai Zsolt délután ünnepélyes keretek között adott át.

 

Az ünnepség a német és a magyar kultúra találkozása jegyében a Brunszvik Teréz Német Nemzetiségi Óvoda német és a Sugár Utcai Óvoda magyar néptánc műsorával kezdődött, majd Borkai Zsolt adta át a díszpolgári címet. Mint mondta, az ember életében vannak emlékezetes pillanatok, és bízik benne, hogy az ünnepelt számára ilyen a mai nap is. A polgármester visszaemlékezett a közös munka kezdetére, arra a folyamatra, amely során a formális megbeszélésekből lassan egy baráti viszony alakult ki közöttük. „A közös cél, Győr fejlődése volt az, ami összekötött bennünket, jó volt megtapasztalni azt a lendületet és elszántságot, ahogyan ezt az ügyet képviselted.” – fogalmazott a polgármester, aki hozzátette, a sikerhez nem elég az elszántság, kell egy jó csapat, és egy szerető családi háttér is, amely szintén megadatott Thomas Faustmannak. „Győr a szívébe zárt, ide mindig visszavárunk.” – zárta gondolatait a polgármester.

 

 

Thomas Faustmann meghatódottan köszönte meg a rangos elismerést és a baráti szavakat. Visszaemlékezett azokra a napokra, amikor családjával megérkezett, és még semmi sem volt biztos a számára, nem tudta, mit hoz a jövő. „Először csak három évre terveztünk, és nem gondoltam, hogy egy ilyen csodálatos történet kerekedik belőle, nem gondoltam, hogy Győrben az autógyártás teljes vertikumát lefedő járműgyár jön létre. Közösen szép dolgokat értünk el, ami csak együtt sikerülhetett.” – fogalmazott az ünnepelt, aki szintén kitért arra a jó viszonyra, amit a polgármesterrel kialakított, és amelynek a bizalom az alapja. Párhuzamba állította az Audi és a város dinamikus fejlődését, megemlítette az Audi Aréna Győr megnyitását, a logisztikai központ közelmúltbéli átadását, és azt is, hogy amióta Győrben tevékenykedik, több mint 23 millió motor készült el a városban, valamint azt, hogy minden egyes TT, amit a világban látunk, győri. A város új díszpolgára azzal zárta szavait, hogy nálunk igazi barátokra lelt. „Persze, hogy visszatérek még a városba, hiszen a jövő Győrben épül!”

 

 

A Győri Nemzeti Színház művészei, a Maya trió operett-slágereket adott elő magyar és német nyelven, míg Bede Fazekas Csaba előadásában a Hejj, cigány! című nóta csendült fel németül. Ezután a város egy kisfilmmel kedveskedett az ünnepeltnek, amelyben az elmúlt több mint egy évtized legfontosabb pillanatai villantak fel.

 

 

Thomas Faustmann 2002-ben érkezett az Audi Hungariához, mint termelésért felelős ügyvezető igazgató, majd 2004-től az ügyvezetés elnökeként irányította a győri vállalatot. Vezetése alá tartozott egyidejűleg az ingolstadti gyár motor-gyártástervezés területe is. Irányítása alatt a győri vállalat a világ legnagyobb motorgyára lett. 2013-ra az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárrá fejlődött. Thomas Faustmann a több mint egy évtized alatt nem csupán vállalatáért, de Győrért, a város közösségéért is sokat tett. Az oktatás, a szakemberképzés terén támogató és kezdeményező szerepet játszott, a győri Széchenyi István Egyetem képzési körének bővítéséért is sokat tett, ahol ma már komplett tanszékcsoport működik az Audi Hungaria neve alatt. Az Audi Hungaria Iskola pedig két tanítási nyelven szolgálja a magyar- és a németajkú fiatalok magas színvonalú oktatását, nevelését.

 

Vezetése alatt a vállalat a társadalmi szerepvállalás terén is folyamatosan példát mutatott. A győri Audi elkötelezett támogatója a kultúrának: – többek között – a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar és különböző városi rendezvények, fesztiválok, nyárzáró koncertek szponzorálásával. Aktív szerepet vállal a győri sportéletben is, a Győri Audi ETO KC névadó szponzoraként jelentősen hozzájárult a Bajnokok Ligája-sikerek eléréséhez, és a labdarúgó utánpótlást is segíti. Az Audi Hungaria ezeken túl is számos területen patronálja a helyi közösséget, emlékezetes például az a nagyarányú fizikai és anyagi támogatás, amit a cég és dolgozói az árvíz idején nyújtottak.

 

 

Thomas Faustmann sokat tett a város, az Egyetem és az Audi gyümölcsöző együttműködéséért, amelynek fenntartásához és erősítéséhez „A jövő Győrben épül” közös szlogen szellemében járult hozzá. 2007-ben a magyar autóipar fejlődése érdekében végzett munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetését vehette át. A győri Széchenyi István Egyetem 2014-ben az Egyetem és az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. közötti oktatási és kutatási együttműködések kiépítése iránti elkötelezettségét díszdoktori címmel ismerte el.

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter