Európa masters öttusázói érkeznek Győrbe
Győr, a világ női öttusájának bölcsője, a 2010. évi Öttusa, négytusa Masters-világbajnokság után – köszönhetően Győr város polgármesterének, Borkai Zsoltnak és a városvezetők támogatásának – ismét otthont adhat a Masters nyílt Európa-bajnokságnak.
Újabb rangos sportesemény érkezik Győrbe a közeljövőben. Szeptember 23–26. között a Győri Öttusa és Triatlon Sportegyesület szervezésében városunkban rendezik meg az UIPM masters négytusa, öttusa, váltó nyílt Európa-bajnokságot. Hazánk sportolói mellett 18 ország, többek között Anglia, Dánia, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország versenyzői indulnak a megmérettetésen.
A bajnokság részletes programját és helyszíneit cikkünk mellett olvashatják. A verseny egyben jó családi kikapcsolódás is, az utánpótlás ifjú tagjainak pedig remek alkalom, hogy találkozzanak példaképeikkel és tanuljanak tőlük. A fiatalok elé példaként állíthatjuk a már visszavonult, de még aktív világ- és Európa-bajnokokat, de a kedvtelésből sportoló idősebb generációt is. Az első női öttusacsapatból Kovács Zsuzsa és Hoffmann Ibolya indulnak a négytusaversenyen. Találkozhatnak olimpiai és világbajnokokkal, többek között Martinek János és dr. Németh Ferenc is a meghívottak között van.
Egyéb érdekessége a versenynek, hogy az Eb-vel egy időben rendezik meg a Duna-kupa öttusaversenyt, amelyen a felnőtt korosztálytól az ifjúsági versenyzőkig mindenki részt vehet.
MASTERS Európa-bajnokság
Szeptember 24. (csütörtök)
Krúdy Gyula Gimnázium tornaterme
8.30: lövészet
13.00: vívás
Szeptember 25. (péntek)
Veres Péter Szakképző Iskola lovardája
8.30: lovaglás – férfi
10.00: lovaglás – női
Magyar Vilmos Uszoda
13.30: úszás – női
14.30: úszás – férfi
Krúdy Gyula Gimnázium mögötti zöld terület
16.30: futás – női
17.00: futás – férfi
18.30: eredményhirdetés
Szeptember 26. (szombat)
11.00–17.30: váltóverseny
Duna-kupa felnőtt férfi –női öttusa-verseny
Szeptember 24. (csütörtök)
Veres Péter Szakképző Iskola lovardája
8.30: lovaglás – női, férfi
Magyar Vilmos Uszoda
16.00: úszás – női, férfi
Szeptember 25. (péntek)
Krúdy Gyula Gimnázium tornaterme
8.00: vívás – női, férfi
Krúdy Gyula Gimnázium mögötti zöld terület
13.00: futás, lövészet