Győr+
2015.09.20. 14:11

Sikeres Kreatív Nyári Egyetem

„Ötletből innováció” címmel tartotta Kreatív Nyári Egyetem címet viselő rendezvényét a Széchenyi István Egyetem Tudásmenedzsment Központja augusztus 24–28. között.

Az európai uniós támogatással második alkalommal megrendezett Kreatív Nyári Egyetem célja a résztvevők kreativitásának és kezdeményezőkészségének fejlesztése, üzleti ötleteik gyakorlati megvalósítása volt, és segítségadás start-up vállalkozás alapításához. A szervezők olyan hallgatókat, innovatív személyiségeket vártak, akik projektjük megvalósításához társakat keresnek, illetve olyan módszereket, eljárásokat szeretnének megismerni, amelyekkel közelebb jutnak a megvalósításhoz. A hallgatókat projektjük kidolgozásában külsős előadók és a Széchenyi István Egyetem oktatói szakmai tudásukkal segítették.

A 16 résztvevő többek között inspiratív előadásokon, gyakorlati workshopokon vehetett részt, a program csúcspontja pedig a „pitching” volt, amikor is előadhatták terveiket szakemberek előtt. A hat egyéni és egy csoportos prezentáció mindegyike innovatív ötlet volt, melyek közül a legjobb hármat díjazta a zsűri. Dr. Dőry Tibor, a nyári egyetem szervezője elmondta, rengeteget dolgoztak a hallgatók, többen más egyetemről érkeztek, s volt egy vállalkozó és csapata, akik egy ötletüket igyekeztek továbbfejleszteni, széles volt tehát az érdeklődők tábora, ami jó, hiszen az innováció mindig színes, nem csupán egyfajta nézőpont és gondolkodás érvényesül. Dinnyés Előd, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára pedig hangsúlyozta, a város gazdasági fejlődését alapozhatja meg az innovatív környezet, fontos, hogy az egyetemen is hatással legyen ez a szemlélet a hallgatókra.