Győr+
2015.10.10. 13:03

A GYAC-hoz csatlakoznának

Remekül sikerült a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub idei szezonja. A klub sportolói kiemelkedően teljesítettek a hazai és a nemzetközi porondon, emellett pedig idén is ők lettek az év legjobb evezős klubja. Az egyesület körül a szezon végeztével is zajlik az élet, erről és még sok érdekességről kérdeztük Papp Oszkár klubigazgatót.

Nézzük elsőként átfogóan a szezont, hogyan szerepeltek a győri evezősök idén?

A Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub idei versenyszezonja kimagaslóan jól sikerült, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan, idén is megnyertük az Országos Bajnokságot a klubok között. Ez azt jelenti, hogy 40 evezős klub közül a győri lett az első a 2015-ös évben. Ha néhány dolgot kell kiemelni, akkor nemzetközi téren a győri Széchenyi Egyetemi nyolcasnak sikerült kijutnia Dél-Koreába, a Gwangjuban rendezett Universiadéra, ahol az előkelő ötödik helyen végeztek. Mellettük az ifjúsági négyesünk is bizonyított nemzetközi téren, amely a hazai rendezésű Jeunesse-kupán aranyérmes lett, egyedüli magyar csapatkánt. (A csapat tagjai: Sönfeld Álmos, Vancsura Bodó, Szabó Bence, Ocsenász Gergő – szerk.) A hazai sikerek közül a legfontosabb talán a magyar bajnokság, ahol az idén 19 aranyérmet, 13 ezüstérmet és 22 bronzérmet szereztek a mieink. Itt ki kell emelnem egy hölgyet, aki itt a kezünk alatt nőtt fel. Öt aranyérmet nyert Németh Anita Mercédesz, ez olyan kimagasló eredmény, amit a győri evezés 140 éve alatt még nem ért meg.

 

Most jöhet a jól megérdemelt pihenő, vagy rögtön kezdődik az alapozás?

Ugyan a versenyszezon már véget ért, de egy válogató az ifjúsági és felnőtt versenyzőknek még hátravan. Ez néhány hét múlva lesz Csepelen. Utána pedig kezdődik a felkészülés a 2016-os évre. Márciusban, amint a nap felkel, és az idő engedi, már kezdődnek is a versenyek.


Idén elmaradt a hagyományos győri rendezésű Némethy–Mihálkovics Emlékverseny. Jövőre számíthatunk rá, hogy újra evezősök szállják meg a Mosoni-Duna vizét?

Igazából idén a partrendezés miatt maradt el az emlékverseny, aki arra jár, ma azt láthatja, hogy milyen szépen rendbe hozták a partszakaszt, ám ez előtt nem tudtuk megoldani a vízre szállást. Legalábbis azt nem, amit egy ilyen verseny megkövetel. Jövőre természetesen megtartjuk, és szeretnénk még színvonalasabban, hogy elfelejtsék azt, hogy idén nem tudtak eljönni Győrbe a vendégeink.

 

A nagysikerű férfi nyolcas után, most a nőknél is kezd alakulni a „hosszú” hajó. Mit kell erről tudni?

A vezetőedzővel, Alföldi Zoltánnal együtt átnéztük a női versenyzőinket, és úgy láttuk, hogy komoly női csapatot tudunk összeállítani. Nem titkolt célunk, jövőre a felnőtt női nyolcast megnyerni, amely az egyesület történetében először történne meg. A nyolc név az még nem biztos, az a szerencséje a vezetőedzőnek, hogy van kiből válogatnia, hiszen ha minden igaz, 12 hölgy jelentkezett arra, hogy ebbe a csapatba bekerüljön.

 

 

Ha már szóba került a vezetőedző, Alföldi Zoltán a tavalyi évben került ide Győrbe. Sikerült azokat a terveket megvalósítani, amelyeket elvártak tőle?

Igen. Alföldi Zoltán, úgy érzem, jól beilleszkedett az egyesületbe. Ő attól különbözik az eddigi edzőinktől, hogy egy idegen nyelveket beszélő fiatalember, nemzetközi kapcsolatai is vannak. A külföldi szakirodalmakat könnyedén megérti és sokat tanul belőlük. Nemcsak saját magát tudja fejleszteni, hanem ezt a tudást továbbadja az egyesületben, és ezáltal mindenki fejlődni tud.

 

Olyan híresztelések vannak, hogy az egyesület szeretne csatlakozni a Győri Atlétikai Clubhoz. Igazak a hírek?

A hír igaz, van ilyen szándékunk, és szerencsére nyitott kapukat találtunk a Győri Atlétikai Clubnál. Nagy valószínűséggel beléphet az egyesület és ezáltal a város lenne a gazdánk. Ez azért is lenne fontos, mert a Győri Vízügy szeptember 22-én átadta a házat már a városnak, így már csak mi vagyunk hátra. Ennek elvi akadálya nincsen, a GYAC részéről szeretettel fogadnak minket, csak annyi van hátra, hogy nálunk a tagság ezt megszavazza. Ez is csak formalitás, de az alapszabályunkban benne van, hogy csak ezután történhet meg. Ám a közvélemény-kutatások szerint ez minden gond nélkül meg fog történni. Néhány nap múlva már ki is kerülnek a közgyűlésre a meghívók, ezt pedig 30 napon belül össze kell hívni, és megszülethet a döntés. A hivatalos csatlakozásunk pedig 2016 januárjától történhet meg. Itt lezárjuk ezt az évet, és az újat már ott szeretnénk megkezdeni.

 

 

Ez azt is jelenti, hogy a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub megszűnik és a Győri Atlétikai Club evezős szakosztályaként fog tovább működni?

Itt nem fog megszűnni az evezős szakosztály, hiszen mi úgy szeretnénk belépni, hogy a címerünkön továbbra is az 1877-es év szerepeljen, mint a megalakulás éve. Mi beolvadunk a GYAC szárnya alá, és nem fogunk újra indulni, mint evezős szakosztály. Ekkor ugyanis megváltozna az alapítás éve, mi pedig ezt a 140 évet nem szeretnénk elfelejteni, a régióban ráadásul a legrégebbi egyesület vagyunk.

Csizmadia Dóra

Fotó: Marcali Gábor