Győr+
2015.10.12. 11:00

Több mint ezer napelem került a kórházra

Napelemes kiserőművet szereltetett fel a Vasvári Pál utcai és a Híd utcai telephelyeire a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház több mint 190 millió forintos pályázati támogatásból.

Az előzetes számítások alapján a beruházás segítségével évente 296 ezer kWh villamos energiát állítanak elő, amivel 10 millió forintot spórol meg a kórház. Az intézmény, Dr. Tamás László János főigazgató főorvos vezetésével 2020-ig vállalta, hogy a legalább 1000 tonna üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentéssel hozzájárul a fenntarthatóbb környezetért. A fejlesztés 100 százalékban az Európai Unió és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásából valósult meg.

 

 

“A kormánytól azt a feladatot kaptuk, hogy gyorsítsuk fel és lehetőség szerint minél több energiakorszerűsítési pályázatot zárjunk le. Örülök, hogy jól sikerült ez a hajrá, Győrben és környékén számos ilyen pályázatot tudtunk lezárni, közben pedig elkészítettük a következő uniós finanszírozási ciklus programját. Korszerű fűtési energiahatékonysági módokban gondolkodunk, és ennek megfelelő fedezete is lesz” – nyilatkozta a Győr+ Televíziónak Kara Ákos államtitkár, győri országgyűlési képviselő.

A győri kivitelező NRG Services Kft. összesen 1060 darabos napelem-rendszert telepített. A Híd utcai telephelyre 36 kW-os, valamint a Vasvári Pál utcai telephelyre 229 kW-os erőműveket két hónap alatt üzembe állították.