Győr+
2015.10.16. 12:12

Újra hazai pályán a Gyirmót

Következő három mérkőzését a megújult stadionjában játszhatja a Gyirmót NB II-es labdarúgó csapata. A bajnoki listavezető szombaton a Balmazújvárost fogadja, majd a Zalaegerszeg és a Sopron ellen lép pályára.

A bajnokság – nagyjából – egyharmadánál tart az NBII-es mezőny. A Gyirmót a lejátszott 9 fordulóban folyamatosan feljutást érő helyen állt. Bene Ferenc vezetőedző csapata most éppen a tabella éléről várja a folytatást 20 pontjával, megelőzve a 19 pontos Zalaegerszeget és a 17 pontos Mezőköveset.

A 10. fordulóban a megújult stadionjukban fogadják a gyirmótiak a jelenleg 5. Balmazújvárost, szombaton 18 órakor.

A csapat szurkolói elképzelni is nehezen tudtak volna jobb kezdést az idényben, hiszen a Gyirmót úgy vezeti a mezőnyt, hogy kilenc meccséből nyolcat idegenben játszott le. Ezt az akadályt simán vette a klub, az eredménye pedig az, hogy egy bajnok esélyeshez méltó stadionban fogadhatja ezentúl ellenfeleit, ráadásul a következő tizenhárom bajnokijából tizenegyszer hazai pályán teheti ezt meg.

A listavezető úgy szerzett 20 pontot, hogy hatszor nyert, kétszer döntetlent játszott, és egyszer vereséget szenvedett, 15 találatot szerzett és hetet kapott. Kilencből hat találkozót zárt kapott gól nélkül.

A házi góllövőlistát Simon Attila vezeti, ő ötször volt eredményes, Simon András, Vass Patrik, Tóth Norbert, Paku Roland 2-2, Lázár, Kiss M 1-1 gólt szerzett.

A Gyirmót a szombati Balmazújváros elleni meccs után itthon játszik majd a nagy rivális Zalaegerszeggel, és megyei rangadón a Sopronnal is.