Győr+
2015.10.21. 18:16

Havasi Dezső átmenetileg a fővárosi ügyvédi kamara vezetője

A Győr megyei elnök vezeti átmenetileg a Budapesti Ügyvédi Kamarát.

 

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnökét jelölte ki a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöki teendőinek ellátására.

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnöke szerdai, közleményében emlékeztetett, hogy a Fővárosi Ítélőtábla szeptember 24-ei jogerős ítéletével megsemmisítette a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) 2014-es választásának eredményét. Ezután jogértelmezési vita alakult ki arról, hogy a tisztújításig a 2010-ben megválasztott tisztségviselők elláthatják-e a BÜK közfeladatait.

Az igazságügyi miniszter szerdán a jogbizonytalanságra hivatkozva keresetet nyújtott be, amelyben felügyeleti biztos kirendelését kérte a bíróságtól a BÜK-höz. Bánáti János azt írta: a keresetindítás miatt a MÜK elnökségének a budapesti kamara elnöki és elnökségi teendőinek ellátásra “más területi kamara megfelelő szervét, illetve tisztségviselőjét kellett kijelölnie”.

Az országos kamara elnöksége a BÜK elnöki teendőinek ellátására Havasi Dezsőt, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnökét, a testület elnökségi teendőinek ellátására pedig a Győr megyei kamara elnökségét jelölte ki.

Bánáti János ugyanakkor kiemelte: a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége továbbra is osztja azt a jogi álláspontot, hogy a BÜK 2010-ben megválasztott testületei, tisztségviselői “jogszerűen láthatták el feladatukat a mai napig”.

Az Igazságügyi Minisztérium október 14-ei, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: tanulmányozza a Budapesti Ügyvédi Kamara ügyében hozott jogerős ítéletet, majd “törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva rövidesen megteszi a szükséges intézkedéseket”.

Az Ügyvédi Összefogás Egyesület szeptember 24-én közölte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését a Budapesti Ügyvédi Kamara 2014. évi választási közgyűlési határozatainak megsemmisítéséről.

Bánáti János az MTI megkeresésére akkor is arról beszélt, hogy az ügyvédi törvény erre vonatkozó szakasza alapján a korábban választott tisztségviselők mandátuma addig tart, amíg az újakat meg nem választják, ezért álláspontjuk szerint a korábbi, vagyis a 2010-es választás eredménye éled fel.

 

forrás: MTI