Győr+
2015.10.30. 10:53

Vereséggel rajtoltak

Jó Európa-kupa rajtban bizakodtak a CMB Cargo UNI Győrnél, amely csütörtök este a portugál Sportiva együttesét fogadta hazai pályán. Előzetesen mind a csapatkapitány, Laklóth Anna, mind a csapat edzője Völgyi Péter azt mondta, idehaza, persze nagyon jó játékkal, de elcsíphetőek a portugálok.

Ezzel szemben a Sportiva kezdett némiképp jobban, még akkor is, ha a mérkőzés első pontjait mi szereztük. A játékrész derekára sikerült csak összeszedni magukat a Völgyi-lányoknak, akkor már csak két pont volt a portugálok előnye. Lépéselőnyben viszont továbbra is a vendégek voltak, így az első etapot 17-23-ra nyerték. A folytatásban, két perc után sikerült az egyenlítés is 23-23-nél. Ám az öröm korai volt, hiszen ha nem is nagy különbséggel, de továbbra is a Sportiva vezetett. A nagyszünetre azonban még ezt is növelték, 31-38-as állással fordultak a csapatok.

 

 

A következő negyed elején is mi futottunk az eredmény után, igaz közelebb zárkóztak Laklóthék, a negyed derekán már csak kettő volt közte, ennél közelebb viszont nem sikerült kerülni. Sőt már tíz fölé is nőtt a fór, 46-57-ről jöhet az utolsó felvonás. Ahol nem igazán változott a játék képe, már a negyed közepén, amikor még mindig tízzel mentek a vendégek, eldőlni látszott találkozó. Hiába tett meg mindent a győzelemét ez a hajó már elment. 67-76 –as vereséggel rajtolt tehát az UNI Győr az Európa-kupában.

 

Fotó: Marcali Gábor