Győr+
2015.11.11. 15:48

A betelepítési kvóta ellen tiltakoznak

Aláírásokat gyűjt a Fidesz a kötelező betelepítési kvóta ellen. Ennek hátteréről tartott sajtótájékoztatót Simon Róbert Balázs az egyik aláíróponton.

Az országgyűlési képviselő elmondta, az illegális bevándorlók kötelező betelepítésére vonatkozó uniós kvóta értelmetlen, ellentmond a nemzetközi egyezményeknek, és nem jelent megoldást az invázióra. Hozzátette, Európában senkit sem kérdeztek meg arról, hozzájárul-e a kötelező betelepítéshez. Magyarországot az fenyegeti, hogy – az itt élők megkérdezése nélkül – egy szegednyi embert kell befogadnia és letelepítenie. Ezért indult aláírásgyűjtés “Védjük meg az országot!” címmel, a petíciót a képviselő körzetében eddig 1500-an írták alá. Simon Róbert Balázs megjegyezte, az aláírókat munkatársai hétköznap a Baross úti Csónakos szobornál és a Király utcai Fidesz irodában, pénteken és szombaton délelőtt a vásárcsarnoknál, vasárnap délelőtt pedig az ETO Parknál, a piacon várják. Hozzátette, aláírásgyűjtő ívek a 96/328-78596/328-785-ös számon igényelhetők. A tiltakozás eredményét eljuttatják Brüsszelbe.

 

 

A képviselő szólt arról is, hogy a Fidesz frakció pénteken törvényjavaslatot nyújtott be, amely arra kötelezné a kormányt, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, és kérje a letelepítésről szóló uniós jogszabály megsemmisítését. A törvényjavaslatról legkésőbb december elején szavaz az Országgyűlés.

Simon Róbert Balázs rámutatott, annak az EU-s döntésnek a bírósági megtámadásáról van szó, amely 120 ezer nemzetközi védelmet kérő áthelyezéséről szól. Közülük Olaszországból és Görögországból első körben 66 ezer embert telepítenének le a többi tagállamban. „Küzdünk minden olyan döntés ellen, amely arra kötelezné Magyarországot, hogy migránsokat, bevándorlókat telepítsenek ide” – szögezte le a politikus, majd kiemelte, Győrben és a környező településeken kiemelten fontos ez a téma, hiszen néhány héttel ezelőtt mindannyian személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy mit jelent az, amikor a bevándorlók tömegesen jelentek meg a város közterületein. Magyarország időben ismerte fel az illegális bevándorlás veszélyét és annak nagyságát. Magyarország ma egy megvédett ország, amellyel nagyon sok ország cserélne Európában. Nagyon sok ország szeretné, ha olyan biztonsági rendszerek működnének, amelyek lehetővé teszik, hogy csak azok lépjenek be az ország területére, akik egyébként jogi szempontból erre jogosultak. Ezt a védettséget szeretnénk a jövőben is fenntartani ezért arra kérünk mindenkit, hogy aláírásával támogassa a “Védjük meg az országot!” című petíciónkat – zárta gondolatait a képviselő.

 

 

A sajtótájékoztatón Diligens Dóra, a Fidelitas győri elnöke arról beszélt, szervezetük segít az aláírásgyűjtésben, és tapasztalataik szerint kortól függetlenül sokan támogatják őket.

 

Fotó: Marcali Gábor