Győr+
2015.11.18. 10:34

Gyakorlat a Mosoni-Duna parton

Egész napos gyakorlat helyszíne volt ma a Széchenyi Egyetem melletti Duna part.

A Moson Mentőcsapat éves gyakorlata és a járási mentőcsapatok gyakorlata mellett rendszerbeállító és minősítő gyakorlaton vett részt a nemrég alakult Széchenyi Egyetem önkéntes mentőszervezete. A fiatalok munka és balesetvédelmi oktatás után előadásokat hallhattak a honvédelemmel kapcsolatos polgári védelmi feladatrendszerről és az alapvető katasztrófavédelmi ismeretekről, majd a gyakorlatban is elsajátíthatták a homokzsáktöltés, a gátépítés, a buzgárelfogás sajátosságait. Emellett az egészségügyi kar hallgatói is életszerű körülmények között gyakorolhatták feladataikat. Délután a gyakorlat értékelésére is sor került. A megyei katasztrófavédelmi igazgató megköszönte az egyetem vezetőinek, oktatóinak és nem utolsósorban a hallgatóknak a hozzáállását, s örömét fejezte ki, hogy megyénkben egy újabb, önkéntes fiatalokból álló mentőszervezet is tevékenykedik a jövőben.

 

 

A gyakorlat végén Nemzeti Minősítő Oklevél átadására került sor, mely alapján alapvető vízkárelhárítási területre megkapta a Széchenyi István Egyetem Önkéntes Mentőszervezete a minősítést.

 

 

A gyakorlat zárásaként ünnepélyes keretek között vehették át megyénk mentőszervezetei Sallai Péter tűzoltó dandártábornoktól a BM OKF által kiírt pályázaton nyert eszközöket. Idén több mint 5 millió forint értékben kaptak technikai eszközöket az önkéntes mentőszervezetek, melyek által tovább fejlődhetnek, beavatkozásaik még hatékonyabbak lesznek.

forrás: Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság