Győr+
2015.11.18. 11:12

Átadták az Apor Vilmos Házat

Átadták szerdán a Győri Egyházmegyei Karitász új központja felújításának első ütemét Gyárvárosban.

Gyárvárosban, a Kandó Kálmán utca egykori gyárépületét, a hozzá tartozó eladó- és raktárépülettel együtt, hosszas előkészületeket követően tavaly vásárolta meg a karitasz. A több mint 850 négyzetméteres ingatlannak, első ütemben 150 négyzetméterét újították fel, 20 millió forintos Egyházmegyei támogatással. Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök a szerdai ünnepélyes átadó kezdetén megáldotta az Apor Vilmosról elkeresztelt házat.

Szabó György egyházmegyei karitászigazgató a jelenlévők köszöntése után elsőként felidézte a hat-nyolc hónappal ezelőtti kezdeteket, majd az összefogást méltatta. A május 14-iki munkaindító megáldáskor mondottakat felidézve kijelentette, a remélt csoda bekövetkezett, többek között Boldog Apor Vilmos közbenjárására is. A közművek nélküli, elhagyatott, rossz állapotú épület ezáltal újulhatott meg, miközben a rászorulók segítése rendületlenül folytatódott.

Széles Sándor kormánymegbízott beszédében figyelmeztetett: azzal, hogy a központja megújult, még nincs túl a nehezén a győri Karitász. Néhány vezetéselméleti tézist ismertetve hangsúlyozta, elhivatott munkatársak összefogásával és a valódi célok szem előtt tartásával világi cégek előtt is jó példával járhatnak elől.

Somogyi Tivadar alpolgármester elsőként saját élményeit elevenítette fel köszöntőjében, amikor egyházközségi képviselőként és karitász-munkatársként átélt. Aláhúzta, a város szociális ellátórendszere nem érhet el mindenhová, a keresztény és világi civil szervezetek munkája többek között emiatt is nélkülözhetetlen. Az alpolgármester kifejezte örömét, hogy a testi szükségletek mellett hamarosan lelkigondozásra is lehetőség nyílik az épületben.

Borsfai László, a győri Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény és Gyermekotthon igazgatója a jövőbeli partnerség előrevetítéseként a hátrányos helyzetű, sérült emberekkel való foglalkozás fontosságáról beszélt. Kiemelte, ha az egyház komolyan veszi, hogy Krisztus követésében jár, nem cselekedhet másként, mint mestere. Az egyház egysége magába foglalja a fogyatékosokat, a velük való foglalkozás pedig az egyház lényegéhez tartozik. A társadalom által stigmatizáltak önbizalmát és hasznosság-érzését növelő foglalkoztatás fog megindulni itt, a győri Apor Vilmos Házban is, jelentette ki Borsfai László.

 

A beszédek elhangzása után elsőként a megyésfőpásztor, majd a társintézmények vezetői vághatták át jelképesen az épület átadását jelző szalagot.

 

forrás: Győri Egyházmegye