Győr+
2015.11.23. 13:27

Megérkezett a Széchenyi térre a karácsonyfa

Hétfőn állították fel a Széchenyi téren azt a 11 méter magas, közel 25 éves, 2,5 tonna súlyú ezüstfenyőt, amely a város karácsonyfája lesz idén. A különösen szép fenyőfa lakossági felajánlásból származik.

Élőhelyén, a győri Árkoskert utcában lévő magántelken a növény jelentősen túlnőtte az életterét, ágai két lakóházhoz is közel értek. Az ingatlan tulajdonosa emiatt úgy döntött, szívesen látná közterületen, mindenki karácsonyfájaként az időközben megkedvelt fát. Az egyeztetéseket követően a Győr-Szol Zrt. koordinálásában, alpintechnika bevonásával hétfőn reggel megtörtént a fenyő szakszerű kivágása. A fát platós teherautón szállították a Széchenyi térre, ahol befaragták, majd beállították a tér korábbi fejlesztésekor erre a célra kialakított karácsonyfa tartóba. Az óriásfenyőt az eldőlés ellen acél sodronyok védik az esetleges szélben.

 

 

A témához kapcsolódóan korábban Radnóti Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester elmondta: a hagyományoknak megfelelően Győr városrészeinek központjaiban, illetve a városi köztemetőkben lesznek láthatóak a mindenki karácsonyfái, amelyek 2015-ben összesen 39 helyszínen díszlenek november 27-től. 20 helyen meglévő, élő fa az ünnep szimbóluma, 19 helyszínen pedig fát állítanak. Az alpolgármester az idei évi újdonságokra rátérve kiemelte: a megszokottakon túl idén Adyvárosban, a Szigethy Attila út és a Szabolcska út kereszteződésében, valamint a városréten a Gyóni Géza sétány mentén is lesz közösségi karácsonyfa. Az égősorok felszerelését Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete koordinálja. A mindenki karácsonyfái vízkeresztig díszítik majd a közterületeket.

A Győr-Szol Zrt. szervezésében a hét elején fenyő girlandok kerülnek a Városháza erkélyére, a Kormányhivatal épületére, valamint a Jókai és a Révai parkolóházak homlokzatára.

 

Fotó: Marcali Gábor