Győr+
2015.11.24. 08:25

Az ETO FC Győr közleménye

Az ETO FC Győr vezetése teljes mértékben elítéli és minden formában elhatárolódik az önmagáról megfeledkező szurkolói csoport dorogi magatartásától.

Nagyon csalódottak vagyunk, mivel azt gondoltuk, hogy a szezon folyamán tapasztalt lelkes szurkolás fogja jellemezni a dorogi mérkőzésre is ellátogató szurkolók viselkedését is. Az ETO a mérkőzést megelőzően tájékoztatta a dorogi szervezőket, hogy előreláthatólag 200-300 szervezetlenül érkező szurkolóra számítsanak és ennek megfelelő biztonsági személyzettel készüljenek. Szerencsétlen helyzetet teremtett az is, hogy a két szurkolói csoport közvetlenül egymás mellett került elhelyezésre, kizárólag néhány mozgó kordon választotta el az ultrákat egymástól. Megítélésünk szerint a rendbontás rendezői hiányosságra is visszavezethető. Ez a tény azonban nem mentesíti a szurkolókat a sportpályára, futballpályára nem illő megnyilvánulásoktól. A klub a tényállás teljes körű feltárását követően az MLSZ és a rendőrség vizsgálatának lezárása után határoz a további szankciókról. A klub vezetése a jövőben mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hasonló eset, a futballpályák közelébe se kerülhessen.