Győr+
2015.11.25. 10:00

Több százan futottak

Ismét gyerekzsivajtól volt hangos a győri Aranypart, hiszen több száz diák húzott futócipőt a mozgás kedvéért. A hideg, csípős idő ellenére is rengetegen vállalták, hogy részt vesznek a mezei futóverseny megyei fordulójában.

Az időpont szokatlannak tűnhet, hiszen hagyományosan ezt a futóversenyt tavasszal, szokták megrendezni, ám mivel idén hazánk rendezi a középiskolás mezei világbajnokságot, az idei versenyeket előre kellett hozni. A szervezésből ezúttal sem maradt ki a Győri Atlétikai Club atlétikai szakosztálya. Kószás Kriszta és Kiss Dániel vezetésével ismét egy remekül szervezett versenyen vehettek részt megyénk legjobb diákfutói. Az országos döntőbe több győri is bekerült, amit áprilisban Gödöllőn rendeznek.

 

 

Győztesek: I. kcs fiú/lány – Nyikos Balázs, Nagy Anna Zsófia; csapat fiú/lány – Sopron, Német Nemzetiségi Általános Iskola, Sopron, Német Nemzetiségi Általános Iskola. II. kcs fiú/lány – Boros Botond, Kükedi Laura; csapat fiú/lány – Halászi, Szent Márton Általános Iskola, Sopron, Német Nemzetiségi Általános Iskola. III. kcs fiú/lány – Zsuppán Balázs, Farkas Dóra; csapat fiú/lány – Győr, Gárdonyi Géza Általános Iskola, Sopron, Német Nemzetiségi Általános Iskola. IV. kcs fiú/lány – Marx Balázs, Lendvai Luca; csapat fiú/lány – Győr, Fekete István Általános Iskola, Győr, Kazinczy Ferenc Gimnázium. V. kcs fiú/lány – Paár Balázs, Erdélyi Katinka; csapat fiú/lány – Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Győr, Bercsényi Miklós Szakközépiskola. VI. kcs fiú/lány – Lendvai András, Veisz Adrienn; csapat fiú/lány – Győr, Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr, Bercsényi Miklós Szakközépiskola.

 

Fotó: Marcali Gábor