Testnevelő tanár, gerelyhajító edző és masters súlyemelő világbajnok

Németh Gyöngyi neve sokaknak ismerős lehet. Egyrészt ismerik tanítványai, hiszen a Révai Miklós Gimnázium testnevelő tanára, másrészt ismerős lehet a Győri Atlétikai Club pályájáról, hiszen dobóedzőként a győri gerelyhajítók tréningjeit lelkesen vezeti és próbálja átadni saját tapasztalatait. Ám ez alkalommal mégsem ezek miatt figyelhetünk fel az energiáját sohasem vesztő anyukára, hanem azért, mert másik szenvedélyében, a súlyemelésben szerzett masters világbajnoki címet.

Általános iskolás korában ismerkedett meg és szeretett bele a gerelyhajításba Németh Gyöngyi, ám ahogy viccesen fogalmazott, sajnos nem nőtt túl nagyra. Az edzője javaslatára így elkezdett inkább a súlyemeléssel foglalkozni.

„Az edzőm nagyon aranyosan azt mondta, még Zalaegerszegen, majd később Szombathelyen a tanárképzőben is, hogy a dobóatlétika nem igazán az én alkatomra van kitalálva, de mivel a súlyemeléses edzéseken ilyen jó vagyok, próbáljam ki azt. Először nemet mondtam, mert nem akartam nagydarab, izmos ember lenni, de addig rágták a fülemet, míg végül elmentem edzésre. Bementem a súlyemelőterembe és találkoztam egy nagyon kedves, aranyos edzővel, Rehus Uzor Györggyel, aki elkezdett velem foglalkozni. Mivel a gerelyedzéseken voltak súlyzós gyakorlatok, ezért ez nekem nem volt megerőltető és kiderült, hogy alkatilag tényleg inkább ez való nekem. Elkezdtem komolyan edzeni és mindjárt az első versenyen első osztályú eredményt tudtam teljesíteni, így indult az egész. Azóta nyertem háromszor felnőtt magyar bajnokságot, ám ebből azért nem lett komolyabb nemzetközi eredmény, mert én ezt későn kezdtem, 20-21 évesen. Közben ráadásul elvégeztem a tanárképzőt és tanítani, dolgozni kellett, és a súlyemelés második helyre került.”

Gyöngyi ettől függetlenül a régi súlycsoportok rendszerében, 59 kg-ban országos csúcstartó. Lökésben 97,5 kg-ot teljesített, és mert azóta megváltoztatták ezt a súlycsoportot, így nincs lehetősége senkinek ezt megdönteni – mesélte viccesen.

„2005-ben költöztem Győrbe Szombathelyről, és itt is gyorsan megkerestem a súlyemelő szakosztályt, így találtam rá a Rekard SE-re. Akkoriban itt nem volt igazán nagy súlyemelő élet, komoly versenyzőjük sem volt. Azóta sikerült kicsit felpezsdíteni a helyi súlyemelő életet, és a nemrég Európa-bajnoki címet nyert Soóky Gergely is ebből a szakaszból került ki. Itt is jártam rendszeresen edzésre, és versenyeztem is, és kiderült, hogy van masters súlyemelés, van országos bajnoksága, Európa-bajnoksága és világbajnoksága is. Először még a nemzetközi versenyek nem igazán jöhettek szóba, mert ismeretség sem volt, illetve én is úgy gondoltam, hogy oda olyan színvonal kell, amit én nem tudok, és munka mellett nem is tudnék rá felkészülni. Aztán jöttek az OB-k és ott – már tíz éve masters kategóriás vagyok – győzni tudtam. Itt mondta azt a szövetség, hogy ez nem olyan rossz eredmény, nemzetközi szinten sem, mi lenne, ha megpróbálnám.”

Gyöngyi tavaly szerepelt először Európa-bajnokságon – amelyet épp Kazincbarcikán rendeztek –, ahol egyből nyerni tudott.

„Az Eb után beszéltek rá, főként a pesti lányok, hogy induljunk a világbajnokságon, hiszen az erőssége hasonló, és végül rábeszéltük egymást a versenyzésre. Így kerültem én ki a vb-re, amit szeptember közepén Finnországban rendeztek. A vb-n önmagamhoz képest szerintem jól teljesítettem, és szerencsére nyerni is tudtam. Nagyon jól megrendezték ezt a versenyt, volt bemelegítő terem, a lebonyolításban sem volt hiba, a mezőny jól ismerte egymást, így nagyon bensőséges volt a hangulat.”

Tisztán látja a súlyemelés nehézségeit, amivel egyébként más sportágak is küzdenek. Nehéz a fiatalokat rábírni a rendszeres mozgásra, a kitartásra és szenvedésre, ugyanis ez ezzel is jár.

„Ez egy olyan sportág, ahol kénytelen vagy súlyokat emelni és nincs mellébeszélés, az edzés nem könnyű, és sajnos a mai fiatalok közül nagyon kevesen hajlandóak erre, szerintem akaraterőben kicsit gyengék. Azok, akik viszont mégis eljönnek és megfogja őket a csapat hangulata, vagy az edző személye, vagy mint Soóky Gergely, akinek nem is volt nagyon más választása, hiszen az apukája szintén súlyemelő, az itt marad a teremben. Pedig ez az a sport, amit sokáig lehet űzni. A masterseknél a korcsoport 95 éves korig van kiírva. Pont azt számoltam, hogy én is már lassan 30 éve emelgetem a súlyokat és komoly sérülésem nem volt, ettől én annyira jól érzem magam, ez az a szabadidős tevékenység, ami engem kikapcsol és feldob. Persze ehhez személyiség is kell, mert tudom, hogy aki nem sportos, annak nem az a kívánsága, hogy kimenjen egyet a szabadba és fusson, de szerencsére a tendencia azt mutatja, hogy egyre többen próbálnak sportos életet érni, és ha az épp a súlyemelés, az nekünk csak jó.”

Németh Gyöngyi persze sohasem tud elszakadni igazi szerelmétől, a gerelyhajítástól, nem is teheti, hiszen edzőként a napirendje szerves részét képezi ez is.

„A szívemhez-lelkemhez a gerelyhajítás áll közel, abban nagyon komoly álmaim voltak, és ez tényleg szerelem. A kisfiam, illetve azok a gyerekek, akik eljönnek hozzám edzésre, ezt érzik is rajtam. A súlyemelés picit más, az akár a mindennapi élethez is kell, hiszen az ember nem arra született, hogy buszra, kocsiba üljön és cipeljék, hanem hogy mozogjon és vigyen súlyokat. Ma már minden a kényelemről szól, látni például gurulós bevásárlótáskákat is, amit már nemcsak az idősek használnak. Imádom a gerelyhajítást űzni, nézni a tv-ben, próbálom követni, amennyire lehet, persze az a munkám része is. Ennek ellenére elismerem azt is, ha valaki másban jó, labdás játékokban, úszásban, mert tudom, hogy ő azért a sportért odavan és megtesz érte mindent. Szerintem a példaképek nagyon fontosak, én az összes testnevelő tanáromat imádtam. A mai napig emlékszem az első tornatermi élményemre, általános iskolában beléptem oda és megállapítottam, hogy mennyire jó hely, annyira, hogy én aznap hazamentem és mondtam, hogy én testnevelő tanár leszek. Szerintem az az igazán nagy dolog, ha valaki azt csinálhatja, amit szeret. Amikor eljutottam addig, hogy átvehettem a diplomámat, akkor azt mondtam magamnak: de jó, most én is ilyen ember lehetek.”

Csizmadia Dóra

Fotó: Marcali Gábor