Győr+
2015.11.30. 18:10

Gazdag Rómer emlékév

Konferenciával fejeződött be a Rómer Flóris emlékév pénteken az Esterházy-palotában.

Csécs Teréz, a Rómer Flóris Múzeumi Könyvtár vezetője, az emlékév főszervezője lapunknak elmondta, sikeresnek tartja a programokat, mert nem csupán a szakmabelieket sikerült megszólítani, hanem a nagyközönséget is a Rómert bemutató számos eseményen. Kiállításokat, konferenciákat, előadásokat szerveztek, természetjáró túrákat tartottak, emlékérmet, emlékkötetet jelentettek meg Rómer születésének 200. évfordulója tiszteletére.

Az emlékév hozadéka, hogy új tudományos eredmények születtek, feltérképezték Rómer természettudományos munkásságát. Az Arrabona 51. tanulmánykötetben jelentették meg a legújabb kutatásokról szóló cikkeket, többek között Hermann Róbert hadtörténész Rómer szabadságharcban betöltött szerepéről írt tanulmányát, Ilon Gábor régész Rómer bakonyi kutatásaival kapcsolatban készített alapos elemzését.

Az emlékév tiszteletére márciusban nyílt meg a „Szóval, tettel” című kiállítás az Apátúr házban, amely aztán az év folyamán vándorolt, többek mellett Pozsonyban, Veszprémben, Budapesten bemutatva a polihisztor munkásságát, életútját.

A kiállításnak készült egy angol nyelvű változata, amelyet december 1. és 11. között Párizsban, az Unesco székházban láthat a közönség.

Csécs Teréz hangsúlyozta, fontos folytatni a feltáró munkát, hogy Rómer Flóris teljes egész életútját megismerhessük.

Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő a konferenciát köszöntve kiemelte: Győrben Rómer Flórisra nem csak emlékezünk, hanem tanulunk és töltekezünk is az ő sokoldalúságából. Rómer bátran elhagyta a járt utat a járatlanért, a tanult dogokat egy új minőségre próbálta emelni, pont úgy, ahogy tesszük ezt ma Győrben.

Rómer Flóris 1815. április 12-án Pozsonyban született, középiskoláit Pozsonyban, Tatán és Trencsénben végezte. 1830-ban lépett a Benedek-rendbe. A bölcsészeti tanulmányokat Győrben, a teológiát Pannonhalmán végezte. 1838-ban pappá szentelték, majd Tihanyban segédlelkészként szolgált. 1839-től a győri gimnáziumban a magyar és latin nyelv, utóbb a természetrajz tanára volt. 1842-től a győri bölcsészeti tanfolyamon a bencés növendékek természettudományos képzését vezette. 1845-től Pozsonyban az akadémián a természetrajzot oktatta. 1848-ban Római Ferenc néven beállt honvédnek, s egészen a kapitányi rangig vitte. Ezért a szabadságharc után 8 évi börtönre ítélték. Bécsben, Olmützben, Josephstadtban raboskodott. 1854-ben kegyelemmel szabadult, majd néhány évig Bakonybélen élt és tanított. 1857-től a győri algimnáziumban természetrajzot oktatott, s 1859-ben Győrben létrehozta az első múzeumot, a vidéki múzeumok közül az egyik legelsőt.

Rómer Flóris érdeme, hogy 1876-ban Budapesten tartották az ősrégészek és antropológusok VIII. nemzetközi kongresszusát. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Foglalkozott többek között régészettel, művészettörténettel, iparművészettel, helytörténettel, földrajztudománnyal, útleírással, apátságok, kolostorok, templomok, történetének a megírásával. Kiadatlan, saját rajzaival ellátott több kötetes naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem értékes forrása.

1889-ben Nagyváradon halt meg, a római katolikus székesegyház altemploma kriptájában helyezték örök nyugalomba.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor