Győr+
2015.12.04. 15:00

A világbajnoki részvétel a cél

Az Európa-bajnokságra már kijutott, most a vb-részvételért harcol a magyar futsal válogatott. A csapat jövő héten mindhárom selejtezőjét Győrben játssza a Magvassy sportcsarnokban. A válogatott keretében több ETO játékos is helyet kapott.

A magyar futsal válogatottnak egy négycsapatos tornán kell az első két hely valamelyikét megszerezni ahhoz, hogy tavasszal ismét play-off párharcban játszhasson. A cél a kolumbiai vb. Ezt 2016 szeptemberében rendezik, a világ 24 legjobb válogatottjának részvételével. Európát hét csapat képviselheti majd. A mieink Győrben a belga, az angol és az ukrán csapattal játszanak.

 

 

A bajnoki címvédő Rába ETO-t négy futsalos képviseli a válogatottban. Két kapus, Tóth Gyula, és Matkovics Gábor, valamint két mezőnyjátékos Harnisch Ákos és Dróth Zoltán.

 

 

Harnisch Ákos egyelőre csak a pálya széléről figyelhette a társakat. Ő kisebb sérüléssel érkezett az edzőtáborba, legkorábban szombaton derülhet ki, hogy tudja-e vállalni a játékot. Magyarország az első körben csütörtökön este negyed hétkor Belgiummal, Pénteken 20 órakor Angliával, vasárnap 18.15 perckor pedig Ukrajnával találkozik a Magvassyban. A napijegyek 1500 forintba kerülnek, három napos bérletet pedig 3000 forintért válthatnak a szurkolók.

 

Fotó: O. Jakócs Péter