Győr+
2015.12.10. 20:36

Győzelemmel kezdett a futsal válogatott

Az Európa-bajnokságra már kijutott, most a vb-részvételért harcol a magyar futsal válogatott. A csapat mindhárom selejtezőjét Győrben játssza a Magvassy sportcsarnokban. Elsőként Belgiummal.

 

Rögtön bekezdtek a belgák, alig telt el pár másodperc a meccsből és máris megszerezték a vezetést. A hirtelen gól után aztán rendezték a soraikat a mieink, és pár perccel később Rábl egyenlített. Nagyjából öt perccel később Dróth bombájával a vezetést is átvették a mieink. A folytatásban is záporoztak az akciók, ám gól már nem született, így 2-1-es állásról jöhetett a fordulás.

 

Jól jöttek ki az öltözőből a mieink, Németh alig két perccel a folytatás után megszerezte harmadik gólunkat is. Nagyot küzdöttek a második félidőben is a csapatok, a következő találtra azonban majd 10 percet kellett várni. Ekkor Rábl volt redményes, 4-1. Aztán összejött a szépítés a belgáknak néhány minutummal a vége előtt. Próbálkoztak tovább a vendégek, még a vészkapust is bevetették, amit ki is használtak a mieink, pontosabbn Dávid, aki az üres kapuba rúghatott. 5-2-es magyar győzelemel zárult végül a mérkőzés.

 

A magyar futsal válogatottnak az első két hely valamelyikét megszerezni ahhoz, hogy tavasszal ismét play-off párharcban játszhasson. A cél a kolumbiai vb. Ezt 2016 szeptemberében rendezik, a világ 24 legjobb válogatottjának részvételével. Európát hét csapat képviselheti majd.

 

Magyarország pénteken 20 órakor Angliával, vasárnap 18.15 perckor pedig Ukrajnával találkozik a Magvassyban.