Győr+
2015.12.13. 18:38

ETO karácsony

Az ETO FC Győr szombaton tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét a Magvassy Sportcsarnokban. Az eseményen csaknem 500 igazolt játékos és a velük érkező szülők, valamint az ETO edzői, dolgozói vettek részt. A szezon legjobb játékosai pedig évfolyamonként díjakat vehettek át - írta közleményében a klub.

Az ETO karácsonyt Bolla Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei társadalmi elnöke, valamint dr. Drucskó Zoltán az ETO Futball amp; Futsal Club elnöke nyitották meg ünnepi beszédükkel. Mindketten hangsúlyozták, hogy az idei év legfontosabb célja a 111 éves múlttal rendelkező ETO FC megmentése volt és nagy öröm, hogy a futsalnak köszönhetően nem kellett megszűnnie a négyszeres magyar bajnok csapatnak. Nehéz volt az idei év, de a kemény munkát folytatva visszakerülhet a csapat oda ahová tartozik, az NB I.-be.

 

 

Ezután Preszeller Tamás Futball sportigazgató és megbízott vezetőedző adta át az okleveleket a szezonban a legjobb teljesítményt nyújtó utánpótlás labdarúgóknak évfolyamonként. A Fehér Miklós különdíjat pedig idén a nagycsapatnál is lehetőséget kapó és bemutatkozó Tóth Dávid vihette haza. Hannich Péter futsal sportigazgató pedig a futsal utánpótlás játékosait díjazta évfolyamonként, valamint két különdíjat is kiosztott. A Mincho vándorserleget a szezonban a legjobban fejlődő játékos kapja meg, idén Klcso Gábor kapta, a Dróth díjat pedig Tama Ádám vehette át.

 

 

Az ETO utánpótlás csapataiból csaknem 500 gyermek sportol igazolt labdarúgóként és további 500 iskolai bajnokságban szereplő gyermek számára biztosítja a sportolás lehetőségét. Az így is Magyarország legnagyobb utánpótlásával rendelkező ETO vezetősége reméli, hogy egyre több gyermek választja a sportolást az ETO kötelékében.

 

 

A rendezvényt Nagy Balázs a Győri Nemzeti Színház színművészének karácsonyi műsora színesítette. A gyerekek az ETO Karácsony záró részében pedig átvehették a Futball amp; Futsal csapatok felnőtt játékosaitól az ajándékaikat, majd a küzdőtéren a teljes ETO család készített egy közös fényképet.

 

 

Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kíván az ETO FC Győr mindenkinek! Csak az ETO! Hajrá Győr! – zárják a közleményt.

 

Fotó: Marcali Gábor, ETO