Győr+
2015.12.21. 14:03

Fehér Miklós emlékgála

December 28-án ismét jótékonysági futballgála lesz a koraszülöttek támogatásáért.

Hetedik alkalommal szervezi meg Peczár László, a győri Egészséges Újszülöttekért Alapítvány elnöke a Fehér Miklós Emlékgálát öregfiúk labdarúgó csapatok számára. A tornán ismét részt vesz a címvédő Videoton, a legeredményesebb egyesület, a Lázár Lovaspark Team, a korábbi győztesek közül a Győri ETO és az Újpest, valamint a Dunaszerdahely. Az öt öregfiúk csapat körmérkőzéssel dönti el a kupa sorsát, emellett két győri csapat, a DAC és a Gyirmót FC legendái is mezt húznak majd egy gálamérkőzés erejéig. A két ünnep közötti egyik legnívósabb sportesemény komplett délutáni programot kínál a labdarúgás szerelmesei számára, hiszen egy VIP torna keretében pályára lépnek Miki gyermekkori barátai, eljön Győrbe ismét az Olimpikonok, a Parlament és a Sport TV csapata, és összeáll a Győri Közéleti válogatott, valamint az Openhouse is.

 

Nemes célt szolgál a december 28-i, hétfői torna is, hiszen a bevételt az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány kapja. A belépés ugyan ingyenes, de a bejáratnál elhelyezett inkubátorba mindenki elhelyezheti az erre a célra szánt adományait.

 

A koraszülöttség azt jelenti, hogy a megszületés a 40. terhességi hét helyett, a 37. terhességi hétnél hamarább bekövetkezik, akár a 24-25. terhességi héten. Az éretlen koraszülöttek nagyon esendőek. Testsúlyuk gyakran csak 500-1000 g közötti. A megszületés után az adaptáció, a külvilághoz való hozzászokás azonnali problémát jelent. Legtöbbször már a szülőszobán lélegeztetést igényelnek – az orron vagy szájon át a légcsőbe vezetett kis csövön át lélegeztető géppel – és ezt követően hetekig-hónapokig intenzív ellátás szükséges számukra. A légzészavaron kívül meg kell birkózniuk vércukor- és vérnyomás ingadozással, fertőzésekkel, az emésztés és táplálkozás beindulásával. Ezen életfunkciók segítése, biztosítása a koraszülött ellátás feladata, mely a kis testméretek miatt nem könnyű feladat. Az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány azon dolgozik, hogy a koraszülött babák minél nagyobb számban gyógyuljanak és élhessenek teljes életet. Az Alapítvány egyik fő feladata az újszülött-, koraszülött szállítás biztosítása. A győri kórház koraszülött osztályára évente 230-250 babát kezelünk. Az Alapítvány igyekszik biztosítani a korszerű diagnosztikus és terápiás eszközöket, melyek ára több milliós nagyságrendű, segíti az ott dolgozók szakmai továbbképzését.

 

A gála délben kezdődik és este 8 óráig tart. A csapatok 5×2 méteres kapukra játszanak 15-15 perces egy félidős mérkőzéseket – ennél csak a DAC – Gyirmót gálameccs lesz hosszabb, illetve ha valamelyik helyosztó döntetlenre végződik, ott büntetőkkel folytatódik a találkozó. Várhatóan most is tucatnyi egykori válogatott labdarúgó lép majd pályára, a 80-as és 90-es valamint a 2000-es évek elejének sztárjai húznak mezt ismét.

 

„A Fehér Miklós Emlékgála immáron hagyomány Győrben, egy esemény amellyel a sportot, a futballt és az egykori kiváló sportolót tisztelő és kedvelő emberek évről évre számolnak. A gála egyszerre állít emléket egy nagyszerű győri sportembernek, nyújt igazi sportélményt, és szolgálja a jótékony célokat. Azt hiszem, ez a rendezvény a fair play megtestesítője is lehet, minden benne van, amiért a sportot szeretjük.” – nyilatkozta Borkai Zsolt, a MOB elnöke, aki a gála fővédnöke is egyben.

 

„Aki közelebbi kapcsolatban van a focival, az pontosan tudja, hogy miért jelent nagy élményt a ma már hagyományos decemberi program. Fehér Miklós emlékéhez méltóan ez a gála a sport szeretetéről, a barátságról, a jó hangulatról, és a jótékony célok megvalósításáról szól. Kívánom, hogy a korábbi évekhez hasonlóan övezze nagy érdeklődés a kezdeményezést, és szerezzen maradandó élményeket a pályán lévőknek és a lelátókon ülőknek egyaránt!” – tette hozzá Bolla Péter, az MLSZ GYMS Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke

 

„2015-ben már hetedszer szervezzük meg a Fehér Miklós Nemzetközi Emlékgálát. Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik ebben az évben is mellénk álltak és támogatásukkal hozzájárultak ennek, a már hagyományosnak és jó hírűnek tekinthető, magas színvonalú rendezvénynek a létrejöttében. Örülök, hogy ismét támogatni tudjuk a régióban az újszülöttek életeinek a megmentését valamit méltóan tiszteleghetünk Miki emléke előtt.” – véli Peczár László, az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány elnöke, aki külön köszönetét fejezte ki idén is a Fehér családnak, hogy segítségükkel megszervezhette ezt a foci ünnepet.

 

A GÁLA PROGRAMJA:

 

12.00 Miki Barátai – Győri Közélet (VIP A)

12.20 Parlament – Openhouse (VIP B)

12.40 Győri Közélet – Sport TV (VIP A)

13.00 Openhouse – Olimpikonok (VIP B)

13.20 Sport TV – Miki barátai (VIP A)

13.40 Olimpikonok – Parlament (VIP B)

14.00 Győri ETO FC – Dunaszerdahely

14.20 elődöntő: VIP A1 – VIP B2

14.40 Videoton – Újpest

15.00 elődöntő: VIP B1 – VIP A2

15.20 Dunaszerdahely – Lázár Lovaspark Team

15.40 5. helyért: VIP A3 – VIP B3

16.00 Újpest – Győri ETO FC

16.20 3. helyért: a VIP elődöntők vesztesei

16.40 Lázár Lovaspark Team – Videoton

17.00 VIP döntő: az elődöntők győztesei

17.20 KÖSZÖNTŐ ÜNNEPSÉG és VIP EREDMÉNYHIRDETÉS

17.40 DAC-GYIRMÓT ÖREGFIÚK GÁLAMECCS

18.10 Győri ETO FC – Videoton

18.30 Újpest – Lázár Lovaspark Team

18.50 Videoton – Dunaszerdahely

19.10 Lázár Lovaspark Team – Győri ETO FC

19.30 Dunaszerdahely – Újpest

19.50 EREDMÉNYHIRDETÉS ÉS ZÁRÓCEREMÓNIA