Győr+
2016.01.07. 13:39

Hat gólos előnyt szerzett az ETO a magyar kupában

Változatos játék az első félidőben, majd kétgólos győri vezetést követően, magabiztos hat gólos győzelemmel kezdett a Rába ETO a Nyírgyulaj ellen, a Magyar Kupa 3. fordulójának odavágó mérkőzésén Győrben.

Az első félidőben alaposan meglepte a Nyírgyulaj játéka az ETO-t, bár ez inkább a hazai csapat könnyed védekezésének volt köszönhető, vagy talán annak, hogy egy kicsit nehezebben lendültek játékba az ünnepek után az intenzívebb edzéseket követően. A Nyírgyulaj jól tartotta magát, kétszer is egyenlített, ezután azonban már nem találta az ellenszert az ETO ellen, a kétgólos győri előnnyel fordultak a csapatok.

A második 20 percre alaposan belekezdtek a hazaiak, akik szinte percek alatt négy gólt szereztek és védekezésük is a megszokott sebességen kezdett üzemelni. Végül az ETO 10:4-re nyert a második félidőben, köszönhetően a lehengerlő dinamikus támadójátékuknak. Azonban a Nyírgyulajt is dicséret illeti, főleg az első félidőben tanúsított koncentráltságuknak köszönhetően.

Dróth Zolinak ez volt az utolsó mérkőzése a győri szurkolók előtt, mivel a BL győztes Kairat Almaty-ban folytatja futsalos pályafutását. Sok sikert kívánunk Neki! Köszönet Zoli minden gólért és sikerért.

 

eto.hu

Fotó: Marcali Gábor