Győr+
2016.02.29. 17:13

Egyre aktívabbak a győri idősek

Hatvan, sőt sokszor 70 év felett járnak, mégsem hagyják el magukat.

Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény idős klubjainak lakói nem panaszkodhatnak, hogy unatkoznának, mert szinte minden hónapban történik velük valami. Az EESZI mindent megtesz azért, hogy színes, látványos és mozgalmas programokat szervezzen időseinek, a szép korúak tanulmányozták már a modern hulladékkezelés technológiáját, jártak a Mobilisben és az EYOF jegyében kipróbálták a kézilabdát, valamint a tornát is.

Hónapokkal ezelőtt  a sashegyi hulladéklerakó telepen jártak az idősklubok. A szép korúakat minden érdekli, ami körülöttük zajlik, így a modern hulladékkezelés rejtelmeibe is szívesen pillantottak be. 60 – 70 fölött is fontos a szelektív gyűjtés, többek között ezt is megfigyelhették a programon résztvevők. A GYHG mindig szívesen fogad vendégeket Sashegyen, legyenek azok fiatalok vagy idősebbek – hangsúlyozta Kövecses Péter GYHG Nonprofit Kft. műszaki vezetője.

Múlt héten pedig  a GYAC tornacsarnokában jártak a szépkorúak, ahol egy újabb EYOF – sportággal, a tornasporttal ismerkedtek meg. Minden résztvevőt megmozgatott a program, amit nem a vendégek és vendéglátóik is nagyon élveztek – mondta el Panker Mihály az EESZI igazgatója.

Győrben jó idősnek lenni. Néhány éve hangzott el a szlogen az egyik városvezető szájából. A példák pedig azt mutatják, hogy ez tényleg így is van. Havonta szerveznek színes programokat az idősklubok tagjainak az EESZI – nél, azért, hogy a szép korúak szellemileg és fizikailag is minél tovább frissek tudjanak maradni.