Győr+
2016.03.02. 15:22

UEFA – Egy évre kizárták a Galatasarayt a nemzetközi kupasorozatokból

A pénzügyi fair play megsértése miatt egy évre kizárták a nemzetközi kupasorozatokból a török bajnok Galatasaray labdarúgócsapatát.

 

Az isztambuli együttes kizárását utóbb az európai szövetség (UEFA) megerősítette. A döntés azt jelenti, hogy a Galatasaray nem indulhat a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa Ligában a következő idényben, vagy ha erre most egyébként sem szerezne jogot, akkor az azt követő szezonban. Emellett vissza kell fognia a béreket.

A klubot 2014-ben hasonló okból 200 ezer eurós bírsággal sújtották.

A pénzügyi fair play-re vonatkozó előírások célja, hogy a klubokat rákényszerítsék: ne költsenek többet annál, mint amit megtermelnek.

A Galatasaray jelenleg az ötödik helyen áll a török élvonalban, a hátránya 16 pont a listavezető, örök rivális Fenerbahcéval szemben. A csapat a Bajnokok Ligája csoportköre után átkerült az Európa Ligába, de a múlt héten onnan is kiesett.

 

Forrás: MTI

Fotó: worldsoccertalk.com