Bajnokok Ligája – A PSG búcsúztatta a Chelsea-t
A Paris Saint-Germain vendégként is 2-1-re legyőzte a Chelsea-t a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, s ezzel bejutott a nyolc közé.
A londoniak sorozatban harmadszor küzdöttek a továbbjutásért a Paris Saint-Germain együttesével a BL kieséses szakaszában. 2014 tavaszán a Chelsea lépett tovább a negyeddöntőből, tavaly pedig a PSG járt sikerrel a nyolcaddöntőben. A mostani párharc első mérkőzését a párizsiak nyerték 2-1-re.
A londoni visszavágót is a francia bajnok kezdte jobban, Zlatan Ibrahimovic pontos középre gurítását a 16. percben Adrien Rabiot lőtte közelről a kapuba. Bő tíz perccel később a sérült csapatkapitány, John Terry nélkül küzdő házigazdák kiegyenlítettek: Diego Costa egy szép csel után 12 méterről volt eredményes.
A második félidő derekán gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás: Angel Di Maria pontosan adott középre, és Ibrahimovic négy méterről a kapuba vágta 50. gólját az európai kupaporondon. A Chelsea-nek ekkor már három gólt kellett volna szereznie a hátralévő időben, de a kapuig is alig jutott el.
A PSG sorozatban negyedszer jutott be a BL negyeddöntőjébe, amely rendre a végállomást jelentette a franciáknak az elmúlt négy évben.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
Chelsea (angol) – Paris Saint-Germain (francia) 1-2 (1-1)
——————————————————–
gól: Costa (27.), illetve Rabiot (16.), Ibrahimovic (67.)
Továbbjutott: a PSG kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.
A nap másik mérkőzésén:
Zenit (orosz)-Benfica (portugál) 1-2 (0-0)
——————————————
gól: Hulk (69.), illetve Gaitán (85.), Talisca (96.)
Tj.: a Benfica, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
Forrás: MTI
Fotó: aciton images