Győr+
2016.04.02. 11:48

Tavaszt csalogató hegedűszó Győrben, mosolygós lányoktól – videóval

Akik péntek délután a győri sétálóutcán haladtak, már messziről hallhatták a csodálatos hegedűszót, amelyet két fiatal lány csalogatott ki a hangszeréből. Mindketten "a konziba" járnak és hisznek a zene örömszerző hatásában.

Mikor odaértünk, éppen Vivaldi Négy évszakjából csendültek fel a dallamok, egészen pontosan a Tavasz 1. tétele.

A két fiatal lány Doffkay Eszter és Nagy Tünde. Mindketten a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai. Eszter negyedikes, most áll érettségi előtt, míg Tünde az első évfolyam diákja.

Azért zenélünk itt a belvárosi sétálóutcán, mert szeretünk örömet okozni az embereknek. Ahogy a zene nekünk is sokat ad, reméljük nekik is és tetszik a járókelőknek a játékunk – mondták a lányok.

Azt is megtudtuk egyébként, hogy Doffkay Eszti egy új hegedűre is gyűjt az utcai muzsikával. Korábban már vásárolt egyet, de a tönkrement, így új hangszerre lenne szüksége.

A hallott játék alapján egyébként azon sem csodálkoznánk, ha a rengeteg gyakorlásban elkopott volna az említett hegedű… Ahogy tegnap délután a lányok megszólaltatták a hangszereket, mintha a tavaszt távol tartó erős szél is alábbhagyott volna…

Havassy Anna Katalin