A Győri Értéktár Bizottság öt új helyi értékkel bővítette állományát. Az egyik, a „Győri csuda”, mely a jellemzés szerint: Nemcsak Magyarországot, hanem a korabeli híradásoknak köszönhetően egész Európát felbolydító esemény volt, amikor is egy gyilkosság miatt kivégzett rab az akasztását követően az újvárosi kórház boncasztalán magához tért. A „Győri csuda” esete hatott más tudományterületekre is, így például felvetette a halálbüntetés eltörlésének kérdését, felhívta a figyelmet a villamos áram orvostudományban való alkalmazásának lehetőségére, valamint hatására törvényt és orvosi szokásjogot módosítottak miatta.

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató közel tíz éve kezdett el foglalkozni a témával. Munkájához elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját is, s a történet legavatottabb ismerője lett. Portálunk megkeresésére szívesen beszélt a csudáról:

„Egy péri adatközlő elbeszélése szerint két pandorfi baromfikereskedő asszony kétlovas kocsival betért a péri csárdába, ahol két ivócimbora, Takács János és Gede Pál mulatott. Látták, hogy az asszonyok idegenek és jómódúak. Elhatározták, hogy kirabolják őket. Amíg a nők meleg ételt és boros teát ittak, előre mentek a Győr felé vezető úton. Amikor az asszonyok utolérték őket, felkéredzkedtek a kocsira, majd elvették a pénzüket és megölték őket. A kér rabló visszament a csárdába, és a véres pénzzel fizetett. A csapláros értesítette a csendbiztost, és letartóztatták őket. Másnap délelőtt Győrben, a megyeháza börtönébe zárták a két gyilkost. Mindkettőjüket akasztásra ítélték. Gede azonban a börtönben meghalt. Takács Jánost felakasztották, majd a kórházba vitték boncolásra. A boncasztalon azonban feléledt. Erről a „csudáról” értesítették a hóhért, akit rögtön kontárnak tituláltak az orvosok. Az emberek azt beszélték, hogy a kocsi rázkódása miatt éledt fel a rab, a bitón pedig a golyvája mentette meg a fulladástól.

A történet jogtörténetileg is érdekes, mivel arról is beszámol, hogy Takács „feltámadása” zavart okozott a törvényesség berkeiben. Ugyanis, ugyanazért a bűnért kétszer nem lehetett megbüntetni, de a szabadon engedést sem helyeselték. A törvény képviselői úgy döntöttek, hogy úgy oldják meg a problémát: elteszik láb alól Takácsot. Meghívták egy ünnepi ebédre a Kertész-féle vendéglőbe. Úgy is lett. A második fogás közben rosszul lett és rövid szenvedés után meghalt. Nagy Lajos még azt is hozzá tette, hogy „Győr városa Takács sikertelen felakasztása után veszítette el az akasztás jogát, …egészen 1945-ig.”

„A történet hallatán az jutott eszembe, hogy hátha született ponyva is az esetről. A korabeli ponyvaszerzők a gyilkossági történeteket hírlapokból, szájhagyományból ismerték. Az általam keresett ponyvafüzet 1880 végén jelent meg Takács János, a péri rablógyilkos felakasztása és feltámadása címmel. A ponyva pontosan közli a gyilkosság idejét: 1878. december 8. estéje, és az akasztás idejét: 1880. április 14-e, valamint annak körülményeit. Újabb adalék, hogy megtudjuk, hogy a „két jómódú sváb asszony Boszniából jövet” tért be a péri kocsmába. A ponyvaíró közli, hogy Gede a börtönben meghalt, és Takácsot pedig kötél általi halálra ítélték. A Kozarek nevű, nagyon elfoglalt hóhér csak április 14-én „kerített sort a vendégszereplésre a megyeháza kisudvarán”. Mint írja, 5 perccel az akasztás után az orvos megállapította a halál beálltát, és rá 3 perccel levették a bitóról. A halottat ezután kocsin a győr-újvárosi kórházba szállították. Azonban a boncasztalon a „szecirozás előtt” kivégzett életjeleket mutatott, lélegzett, majd mozdította jobb karját, kipirult, hajlítgatni próbálta bal lábát. A hóhér Kozareket rögtön értesítették az esetről. A történetből kiderül, hogy felháborodott, hiszen ő már 17 embert végzett ki, apja pedig – akitől örökölte a hivatalt kétszázat, de ilyen szerencsétlen esete még nem volt. Nevéből szólás lett: „Szeressen téged a Kozarek!”

A ponyva beszámol arról is, hogy Takács Jánost a boncasztalról a kórházba szállították és ápolásban részesítették. Akasztása estéjén azonban idegrohamot kapott, az ápolókra támadt, ezért kényszerzubbonyt húztak rá. Értékes információ az is, hogy egész éjjel „orvosok, jogászok” tárgyalták az ügyet nem csak Győrben, hanem még Budapesten is, mivel még aznap eljutott a hír oda is. A ponyva is megerősítette a gyilkos „másodszori” halálát, azonban a szájhagyománytól eltérően nem mérgezésről beszél, hanem „törvényszerű végzetről”: „A feltámadt rablógyilkos ugyanis huszonnégy órával kivégzése után, rettenetes kínok között, s egyúttal véglegesen kiszenvedett.”

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna befejezésül azt is megemlítette, hogy újabb fejleménnyel bővült a történet, miután jelentkezett nála a gyilkos egyik kései leszármazottja.

„Csuda esett Győr városba’, nagy csuda: / Takács Jánost vitték szörnyű halálra, / Kötelet is tettek már a nyakára, / Azt hitte már mindenki, hogy meghala. / Felboncolták volna már a holttestét,

De az élet nem hagyta el még szívét. / Lassan-lassan magához tért, fölébredt: / Ez az eset Győr városban megesett.”