Űrutazók lepték el Győrt – Fotók
Szombaton délelőtt jelmezes fiatalokra lehettek figyelmesek, akik a Belvárosban jártak, elkezdődött ugyanis a tizenegyedik Győri 24 Órás Vetélkedő. Senki ne lepődjön meg, ha ma furcsaságokat kérnek tőle diákok, mert nem csak a Magvassy Mihály Sportcsarnokban lesznek játékok, a résztvevőknek a városban is teljesíteniük kell feladatokat.
Az „Aludj máskor!” 24 órás vetélkedőn a térség középiskolás csapatai mérik össze erejüket, kreativitásukat, kitartásukat. A több mint ötszáz diákból álló kilenc csapat a Városház téri vidám megnyitó után felvonult a Belvárosban, hogy felébresszék a győrieket, majd a Dunakapu térről buszok szállították őket a vetélkedő bázisára, a Magvassy Mihály Sportcsarnokba.
A diákokat Borsi Róbert önkormányzati képviselő köszöntötte
A vetélkedő főszervezője, Fehér Gábor elmondta, minden évben egy adott téma köré építik a játékot, idén egy két évvel ezelőtti témát visznek tovább: a résztvevő csapatoknak egy-egy bolygót kell meghódítaniuk.
A versenyt támogató önkormányzat gőzerővel készül a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), így délután a jelentős sportesemény jegyében is kapnak feladatot a diákok.
A műsort a győri Nyári Dia színésznő vezeti, a sztárfellépő pedig Sub Bass Monster lesz. A játék vasárnap reggelig tart, minden érdeklődőt várnak a helyszínre, hogy bíztassák a csapatokat.
Z. A.
Fotó: Simon Panka