Szívmelengető történet a szeretet ünnepére.

Ketten voltak. Az öreg és a fiatal. Piros arcú, bozontos szemöldökű volt az öreg, gondozatlan fehér haja a nyakába ért és sárgás tincsek vegyültek bele, akárcsak hosszú, szürkés szakállába. Széttaposott cipőjének több helyen elvált a talpa a felsőrésztől, a koszos nadrág és a büdös kabát mintha sosem látott volna jobb időket. Csoszogva, krákogva dülöngélt az utcákon, hogy pár óra múlva megpihenjen az egyik nagyáruház parkolójában. Fekete kalapjában néhanap összegyűlt annyi pénz, hogy lecsókolbászt vehetett belőle. Minden nap koldult. Először elzavarták, később már nem törődtek vele.

A fiatal jobban adott magára, ez meglátszott borotvált arcán, rövidre nyírt haján és az agyonhordott, mégis tiszta keki színű zubbonyon, amit időjárástól és alkalomtól függetlenül mindig magára húzott. Akkor, amikor megtalálta és befogadta az éhes kutyakölyköt, akkor amikor újságot árult vagy éppen lejmolt a belvárosban, s akkor is amikor szégyenlősen átadta nekem a sírcsokornak beillő asztaldíszt, életem legfurcsább karácsonyi ajándékát.

Decemberben korán sötétedik, igyekeztem hát a halászlével, amint megfőtt, befőttes üvegbe töltöttem, becsomagoltam a bejglit és még egyszer ellenőriztem a pálinkásüveg kupakját.

Gyerekes izgalommal vártam a találkozást, szerettem volna minél előbb látni a szemükben föllobbanó örömöt. S túl is akartam már lenni ezen a látogatáson, mert a családom hazavárt.

Az autót az elhagyott gyárkerítésnél hagytam. Cipőm sarka mély nyomokat hagyott az ázott földben, a fonott kosár egyik vesszője pedig minden lépésnél beleakadt az akác, orgona és ki tudja milyen bokrok kusza tömkelegébe. A szél újult erővel csapkodta arcomba a kopasz gallyakat. Aztán kiértem a csöppnyi tisztásra.

Nem tudom, meddig állhattam ott. Csak bámultam a fenyőágakból összedrótozott karácsonyfát, amit spárgával rögzítettek a betonkerítés egyik kiálló darabjához.

A fát szabályos félköralakban apró fehér gyertyák ölelték körbe, s érthetetlen módon egyet sem borított fel a szél. De a legkülönösebb a díszítés volt. Ki tudja mennyi ideig gyűjtögették azokat a karácsonyi képeslapokat, melyeken valakik valakiknek valamikor boldog ünnepeket kívántak. Vagy tucatnyit kötöztek a csonka fára, de fehér pamutszálon lógott néhány aranypapiros szaloncukor és pár szelet csokoládé. A karácsonyfa közepén két-három apróbb ágacska alkotta védett fészekben ott feküdt egy világoskék műbőrbe kötött könyvecske. Isten szava. Hívogatóan, figyelmeztetően és megnyugtatóan kínálta magát a kopott Biblia a hideg estében, két hajléktalan nyomorult vackán, a második évezred utolsó szentestéjén.

Később kiderült, vásárolni mentek, mert a zsíros kalapba a szokásosnál is több került. Vettek belőle kenyeret és két napra való konzervet. Még cigarettára is futotta.

Egy darabig ácsorogtam ott, aztán az ételt és a pálinkát a fa alá tettem. Aznap már nem találkoztunk, de ők ketten még sokáig vártak vissza, hogy együtt gyújtsuk meg az apró fehér gyertyákat.