Győr+
2016.06.10. 17:59

Félezer kapcsolat az egyéves Partysegéllyel

Buli van, baj van, végem van – röviden így néz ki egy drogkarrier, idézi kollégáját Hegedűs Attila pécsi pszichológus szerint, aki a győri Partisegély szolgálatot mentorálja. A segítők egyéves születésnapot ünnepeltek az elmúlt héten, ennyi ideje működik ugyanis városunkban a szolgáltatás – számos tanulsággal.

Ásványvíz, vitaminok, szőlőcukor és tájékoztató anyagok – többek között ezeket találják meg a fiatalok a Partisegély standjánál a diszkókban. Óriási sikerként könyvelhetik el a szakemberek az elmúlt egy évet, a sikernek azonban egy másik olvasata is van: számos krízisben lévő fiatallal találkoztak, szükség van tehát az információt és kiutat mutató munkájukra. A Partisegély szolgálatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat SzínStér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása indította el 2015 tavaszán, a győri önkormányzat támogatásával. Városunk egyébként az egyedüli település Magyarországon, amely húsz évre visszamenőleg rendelkezik összehasonlító adatokkal a fiatalok szerhasználatáról. Az elmúlt években ez stagnáló képet mutatott: a 18 éves kor alatti győri középiskolások közel 30 százaléka kipróbál valamilyen illegális szert, és a fiatalok 5 százalékából válik problémás szerhasználó. Miklósyné Bertalanfy Mária, a Kábítószer Egyeztető Fórum alelnökeként részt vett a Partisegély győri meghonosításában, mert mint mondja, a kutatások is igazolják, a szórakozóhelyeken megforduló fiatalok nagyobb arányban használnak drogokat, a potenciálisan veszélyeztetetteket pedig célzottan szeretnék elérni.

 

 

Mátai Enikő, a Partisegély koordinátora elmondta, az egyéves működés alatt 22-szer települt ki különböző szórakozóhelyekre a szakemberekből és képzett önkéntesekből álló csapat. Összesen 536 kapcsolatfelvételt könyvelhettek el, amely során a szórakozók először főként a már említett ártalomcsökkentőket keresték a pillanatnyi állapotjavításért. Ahogy aztán megismerték a csapatot, sokan megnyíltak. Nem „szájbarágós” tanítókat kell természetesen elképzelni, hanem olyan képzett kortársakat, akik megértik a szerhasználókat. „Nem törünk pálcát senki felett, tehát nem ítélünk el senkit azért, mert fogyasztott már valamilyen legális vagy illegális pszichoaktív szert. A konzultációk 70-80 százaléka sem a drogról, hanem a mögöttes dolgokról szól: családon belüli problémákról, párkapcsolati gondokról, és hogy miként tudják a nehéz helyzeteket kezelni, a feszültséget csökkenteni” – mutatott rá Hegedűs Attila pszichológus, a pécsi INDIT Közalapítvány Bulisegély Szolgálatának koordinátora – ők 2000 óta működtetnek hasonló megkereső szolgáltatást a baranyai megyeszékhelyen. A beszélgetésekből kiderül, hogy a partizás milyen fontos funkcióval bír a fiatalok életében, de mint mondja, a szerhasználat egyre inkább kezd elválni a szórakozóhelyektől, és az adott szubkultúráktól, ezért még nagyobb a jelentősége annak, hogy abban az időben, amit egy szórakozóhelyen töltenek, elérjék őket. „Egy drogkarrier leegyszerűsítve a buli van, baj van, végem van fázisokból áll. A második szakasz sajnos hamarabb eljön az új pszichoaktív szerek miatt, amik 2009 után elöntötték és átrajzolták a piacot. A rendőrségi fogások alapján a legtöbben ezt fogyasztják, az évtizedekig vezető marihuána a második helyre szorult.” A dizájnerként is emlegetett drogok egy része ugyanis olcsóbb, mint az alkohol, és akár interneten, legálisan is megrendelhetőek, vagyis, ha élesen akarunk fogalmazni, a postás lett a díler.

A 11 főből álló partisegélyes csapatnál megfordulók átlagéletkora 23 év. Péntek Mónika segítő elmesélte, csapatukkal cirkálnak a bulizók között, illetve sokan maguktól mennek oda hozzájuk. Ők nagyon könnyen megnyílnak, s a problémák kibeszélése után legalább egy kicsit megkönnyebbülhetnek. „A klasszikus beszélgetések és a személyes kapcsolatok elmúlóban vannak: többnyire az interneten kommunikálnak, ahol rendszeresek a félreértések” – osztotta meg tapasztalatait Péntek Mónika.

Az élménykeresés életkori sajátosság, az ingerküszöb azonban egyre feljebb csúszik – erre kell alternatívát mutatni a környezetnek, főként akkor, ha a biztos családi háttér hiányzik. Hosszú távon arra számítanak, hogy Győrben egyre többször lesz elérhető a szolgáltatás – a csapat bővítése mellett keresik a hosszú távú finanszírozhatóság lehetőségeit is.

 

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor